Széchenyi–nap a Platán iskolában
30 évvel ezelőtt, 1986. szeptember 22-én volt az I. Széchenyi-nap. Ekkor avatták az aula falát díszítő domborművet, melyet Meizl Ferenc nyugalmazott igazgató kezdeményezésére készített Pálfy Gusztáv szobrászművész.
Több mint egy emberöltő telt el azóta, sokat változott a világ, de Széchenyi születésnapját a platánosok mindig méltó módon ünnepelték.
Irodalmi alkotópályázatok sora, szoboravatás, játékos vetélkedők, nagycenki kirándulás, örökbefogadott levél, versenyek, kézműves alkotások bizonyítják a Széchenyi-kultusz jelenlétét az iskolában.
Ezt a gazdag anyagot az iskolai könyvtárból nyíló Széchenyi-szentély őrzi.
Széchenyi születésnapján ebben a tanévben is gazdag program várta a platános diákokat.
Délelőtt ünnepi műsorral emlékeztek, melyen látványos bemutatóval idézték fel Széchenyi gróf életének jelentős állomásait születésétől a temetéséig. A műsor végén az iskola vezetése, a Móra Gimnázium küldöttsége, a józsefes diákok képviselői és a Platán iskola DÖK-képviselői koszorút és virágot helyeztek el a domborműnél.
Amilyen ünnepélyes és lélekemelő volt a délelőtt, annyira vidám és önfeledt kikapcsolódást kínáltak a délutáni programok. Amíg az első osztályos gyerekek „Csibeavatón” lettek most már végérvényesen platános kisdiákok, addig a többi alsós évfolyam tanulói kézműves foglalkozáson origami-csodákat hajtogattak.
Az iskola árnyas udvarában zajlott az alsósok akadályversenye, melynek állomásai mind Széchenyit és korát idézték: szlalom pálya, mint folyószabályozás; játékpénzkeresés; elrejtett levelek összegyűjtése a selyemhernyóknak; vonatozás; lóverseny kétlábú jókedvű lovacskákkal és lovasokkal; bátorságpróba hídon való átkeléssel…
Az iskola melletti csodás parkban a felsősök szintén játékos akadályversenyen vehettek részt. Az állomásokon a felsős tanárok szakjuknak megfelelő feladatokkal várták a csapatokat: Széchenyi-idézetek megfejtése, történelmi és művészeti kérdések a reformkorról, betűrejtvények angol és német nyelven, matematikai, logikai és természettudományos feladványok, labdavezetés a Pingvin szobor körül.
Akik a csapatjátékokban nem vettek részt, azok mozaikképet ragaszthattak, vagy rúghatták a labdát a sportpályán. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, bizonyíték erre egy véletlenül meghallott mondat: „de klassz feladatok voltak, kár hogy az órákon nem így tanulunk.”
Ezen alkalommal került sor „Az én Széchenyi-napom” c. pályázat meghirdetésére, amelyen az iskolában található Széchenyi - emlékekből és saját vagy szülők által átélt élményekből PPT – bemutatót kell készíteni.
Eredményhirdetés 2016. január 22-én a magyar kultúra napján lesz.
Kőháziné Kovács Mária