Gazdaság 2015. szeptember 25. 08:25 Forrás: MTI

Sokan pályáznak tanyafejlesztésre

Sokan pályáznak tanyafejlesztésre
Az idén minden eddiginél több, 1775 pályázat érkezett be a Tanyafejlesztési program pályázataira, ez 75 százalékos emelkedést jelent 2013-hoz képest - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára Budapesten a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) megrendezett konferencián, amelyről a tárca tájékoztatta az MTI-t.

V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta, hogy a Tanyafejlesztési program keretében 2011 óta mintegy 6,2 milliárd forint támogatást biztosított a tárca, ebben az évben pedig 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre.

A legtöbb tanyafejlesztési támogatást a tanyai termékek piacra jutásának elősegítésére, a tanyagazdaságok fejlesztésére és a külterületi földutak karbantartására fordította a tárca. A program legfontosabb eredményei közül az államtitkár kiemelte még az őshonos állat- és növényfajták újbóli termelésbe vonását, a tanyagondnoki szolgáltatók megerősítését és a tanyák villamosítását. Hozzátette: a kormány célja, hogy 2020-ig minden tanya legyen ellátva elektromos árammal, illetve könnyen megközelíthető legyen.



 

Kövessen minket a Facebookon is!