Program 2015. november 8. 07:30 Forrás: Petőfi Sándor Városi Könyvtár

Az egzotikus Latin-Amerika

Képgaléria
Az egzotikus Latin-Amerika
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel hívja az érdeklődőket a Földrajzi Szabadegyetem című sorozat újabb előadására november 11-én, szerdán 17 órára a Hattyúházba.

Juhász Árpád, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja az egzotikus Latin-Amerikáról tart előadást. Bevezetőt mond Bense Zoltán földrajztanár, hegymászó.

Juhász Árpád geológusi egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte 1957-ben. 1958–1962 között a Magyar Természettudományi Múzeum ásványtárának munkatársa volt. 1963–1970 között az országos Kőolaj- és Gázipari Trösztben dolgozott. Ezzel párhuzamosan, már az 1960-as évektől a geológia tudományát népszerűsítő tevékenységet fejtett ki a rádióban, a televízióban és a nyomtatott sajtóban.

1971-től tizenöt esztendőn keresztül a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Természettudományi Stúdiójának igazgatója volt, azt követően 1997-ig a Magyar Televízió Természettudományos Szerkesztőségének munkatársa. 1997-ben a frissen induló TV 2 gyermek- és ifjúsági műsorainak főszerkesztőjeként kezdett dolgozni, 1999-től a csatorna tanácsadója. 2000-től a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteletbeli tagja. 1989-ben SZOT-díjat, 2007-ben Pro Natura-díjat adományoztak neki. Pályája során több természetfilmet, földrajzi ismeretterjesztő filmet készített, szakértőként részt vett tudományos televíziós magazinok és vetélkedők munkájában.
 

Szakértője volt a Magyarországot bemutató alábbi vándorlásoknak:

Másfélmillió lépés Magyarországon (1979), …és még egymillió lépés (1986), Kerekek és lépések (1990-91).

Érdeklődése főleg az amerikai kontinens felé irányul, de világjárása során beutazta és tudósított a többi földrészről is.




 

Kövessen minket a Facebookon is!