Program 2015. szeptember 26. 11:40

Ünnep Ópusztaszeren

Ünnep Ópusztaszeren
Ünnepelni hívnak mindenkit október 3-án, a Vereckei-hágóról az 1960-as években eltávolított, majd 2015-ben az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban felállított Millenniumi Emlékmű leleplezésére. Ünnepi beszédet mond és az emlékművet leleplezi: Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Borszűrő Szent Mihály ünnepén egész napos múltidéző programokkal és mesterségek bemutatóival várják a látogatókat. A rendezvényen való részvétel ingyenes.

Program

11:00 Millenniumi Emlékmű leleplezése – Millenniumi Emlékmű
Köszöntőt mond: Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója. Ünnepi beszédet mond és az emlékművet leleplezi: Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Az ünnepségen közreműködik: Beregszászi Olga színművész, Borovics Tamás, Kaszás Attila-díjas színművész valamint Pál István Szalonna és bandája.
 

14:30 Honfoglalás-kori lovasbemutató - Lovas pálya
 

Egész napos programok:

Kádár mesterség bemutatása - Skanzen - Szentesi tanya

Szakajtókötő bemutató - Skanzen - Szentesi tanya

Lópatkolás bemutató - Skanzen - Iparos műhely

Csipkeverő mesterség bemutatása - Skanzen - Olvasókör

Szűrszabó bemutató - Skanzen - Alsóvárosi tanya

Fafaragás bemutató - Skanzen - Alsóvárosi tanya

Külüzés és paprikafűzés - Skanzen - Malom mellett

Szüreti bemutató: szüret és préselési bemutató - Skanzen - Szegedi tanya

Járgányos paprika malom: paprika darálás lóval - Skanzen - Szegedi tanya

Csigacsináló - Skanzen - Szentesi Tanya

Működő postahivatal - Skanzen - Községháza

Autentikus tekerő muzsika a Dél-Alföldről a Nyenyere Egylet közreműködésével - Skanzen területe

Magyar népzene a Rozsdamaró zenekarral - Skanzen területe

Autentikus néptánc az Üllési Fonó Táncegyüttessel - Skanzen területe

Lovagoltatás - Skanzen területe

Népi gyermekjátszó - Skanzen - Tanyai iskola udvara

Bábszínház - Skanzen - Malom mellett

Gilice gólyalábas vásári komédiások - Skanzen területe

X. századi tevékenységek: körmönfonás, nemezelés, esztergálás, kézi orsó, rokka - Nomád Park

Íjásztatás - Nomád Park

„A természet ízei” c. kiállítás - Puszta Háza

„A Szobori búcsú története” c. kiállítás - Látogatóközpont/ Hungarikum tárház

Nézze meg Magyarország történelmét 3D-s filmen! - Látogatóközpont - Vetítőterem

Legyen Ön Árpád vezér! - Rotunda - „Multimédiás játszótér”

Készítse el saját birtokadományozó - köszöntő/házassági oklevelét! - Rotunda - „Multimédiás játszótér”

Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! - Rotunda - „Ilyet nem látott a Kárpát…

”Álljon Ön is végvári katonának! - Rotunda - „Vár állott, most kőhalom”

A legkisebb a legnagyobb? - Rotunda - „Kincsek a földből”



A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!





 

Kövessen minket a Facebookon is!