Sport 2015. szeptember 26. 17:00

Kalandos hónap a Turul Koppányoknál

Képgaléria
Kalandos hónap a Turul Koppányoknál
Eseményekben gazdag napok vannak a kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászok mögött. Jártak Lajosmizsén, Békéscsabán, de a félegyházi versenynap után megmérettették magukat a a Történelmi Íjász Országos Bajnokságon, Budapesten is.

1.,

Augusztus végén rendezték meg a Vándorzászlóért versenyt, kétszáz íjász részvételével. Szeibert Nóra 376 ponttal első, Keserű Szilvia 22 főből kilencedik, Szólya Imre 422 pont, Szeibert Imre 407 pont, Tóth Mihály 394 pont, Kiss János 353 ponttal a mezőnyben, Dinnyés Gyula 486 ponttal a második helyen fejezték be a versenyt. Ezt követően a távlövés következett, ahol a dobogó 3. fokára állhattak fel, íg y a Vándorzászlót Kunszentmiklós csapata vihette magával.


2.,

Szeptember elején Békéscsabán rendezték meg az OB kvalifikációs versenyt, melyen Szólya Imre, Szeibert Imre, Kiss János és Dinnyés Gyula vett részt. A szép környezetben megtartott versenyen Dinnyés Gyula első helyen zárt, a többiek a mezőny elején végeztek.


3.,

Szeptember 13-án a DAR VS 2015 záró versenyére, a döntőre került sor Kiskunfélegyházán a Parkerdőben. 21 célállomáson 2D, 2,5 D és 3D-s célok voltak kihelyezve, a már megszokott igen technikás megoldásokkal, ami némi helyi specialitás is. Több dobogós és helyezett vlágbajnok látogatott el a versenyre. Kiss János ezen a napon tartalék íjjal versenyzett egy törés miatt, ennek ellenére mindössze 9 ponttal maradt el a győzelemtől. Kesrű Szilvia és Szeibert Nóra is esélyesként kezdte a napot, előbbi a harmadik helyet, utóbbi a DAR VS 2015 bajnoka lett. Horváth Katica mini lány kategóriában kimagasló eredménnyel nyerte a helyi fordulót is, így egyben a Délalföldi Régi Bajnoka lett. Gyerek lány kategóriában Steitz Adelina sérülés miatt nem tudta végig harcolni a bajnokságot, így a helyi versenyen a negyedik helyen zárta a napot, ötödik Csitári Nóra, hatodik Csáki Laura lett. Adelina a bajnokságban sérülése ellenére is a harmadik helyen zárta a versenysorozatot, míg Csitári Nóra 6. Csáki Laura pedig a 12. helyen zárta a sorozatot.

Ifi lány kategóriában Szeibert Nóra 170 ponttal előzte meg a második helyen lévő versenyzőt, így a bajnokságban többszáz pont előnnyel a régió bajnoka lett.

Gyerek fiú kategóriában ifjabb Lovas Ferenc nem tudta végigversenyezni az évet így ő a 27. helyen végzett.
Ifi fiú kategóriában Elekes Lajos és Németh László által voltak a Koppányok érdekeltek. László az egész éves versenyzése alapján a régió bajnoka lett.

18-30 nő kategóriában Keserű Szilvia a helyi versenyen a második helyen végzett. Ugyanebben a kategóriában Vas Bianka harmadik, míg a negyedik helyen Bányai Lili, az ötödik Dongó Anita lett. A Bajnokságban ennek következtében Keserű Szilvia visszacsúszott a második helyre, a harmadik Bányai Lili, Dongó Anita pedig ötödik lett.

18-30 férfi kategóriában a meglepetést Boldog Bence okozta, aki több mint 30 ponttal előzte meg a régió bajnokát, így Bence az első helyen végzett. A régió bajnoka 1689 ponttal Tóth Imre lett Lajosmizséről, Kiss János (Koppány) pedig 1680 ponttal a bajnokság második helyén végzett.

30-50 női kategóriában Kurucz Orsolya a 11 helyen, Benséné Kis Szilvia a 12. helyen végzett.

A legnépesebb kategóriában (30-50 férfi) közel 50 indulóból ezen a napon a Koppányok közül Szeibert Imre volt a legeredményesebb. Imre a 8. helyen zárta a napot. Követői: Szólya Imre 11., Csányi József 13., Tóth Mihály 16., Papp Dániel 18., és Buknicz István élete első versenyén a 36. helyen végzett. Az éves összesítésben Szeibert Imre a 6. helyen, Tóth Mihály 11., Szólyai Imre 14., Csányi József 18. lett 74 indulóból.

Vadászreflex kategóriában két helyen voltak érdekeltek a Koppányok Menyhárt Endre és Bense László révén. Menyhárt Endre a bajnokság 5. fordulóján a második helyen végzett, az éves bajnokságban szintén a második helyet szerezte meg. Bense László a döntő napját kiváló teljesítménnyel, az országos bajnok mögött a második helyen zárta. Éves eredménye alapján a bajnokságban az ötödik helyen végzett.

Senior férfi kategóriában is nyílt volt az út a dobogóra. Dinnyés Gyula a harmadik helyen fejezte be a versenyt, valamint szintén 3. lett a bajnokságban. Csapatversenyben a napot is és az évet is kimagasló eredménnyel a Koppányok nyerték meg. A versenyt Kapus Krisztián nyitotta meg, a díjakat Faragó Zsolt adta át. 


4.,

Szeptember 19-én Budapesten a Vajdahunyad vár adott otthont a Történelmi Íjász Országos Bajnokságra és egyben a Nemzeti Bajnokságnak. Az OB-ra Szeibert Nóra, Szeibert Imre és Dinnyés Gyula kvalifikált. Szeibert Imre a 30., Szólya Imre a 34. helyen végzett. Senior férfi kategóriában Dinnyés Gyula a 6. helyen zárta a versenyt, így bejutott a döntőbe. Az OB-t ötödikként fejezte be, míg a Nemzeti bajnokságban a 6. helyre rangsorolta eredménye.



 

Kövessen minket a Facebookon is!