Program 2015. szeptember 27. 13:20 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház

Érzelem, érték, szerelem

Érzelem, érték, szerelem
A család és a házasság áll a középpontjában annak a rendezvénynek, melyre szeptember 28-án, hétfőn várják a fiatalokat a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház munkatársai.

A délután mottója „Érzelem, érték, szerelem”, erről beszélget majd a középiskolás fiatalokkal Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, pedagógiai szakértő és Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes, a SZÉK Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület és az általa működtetett Parázs Pasztorális Központ szakmai felelőse.

A programmal szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét a család és a házasság értékeire. Az előadást és az interaktív foglalkozást követően pedig a középiskolások is szót kapnak: arra leszünk kíváncsiak, ők hogyan vélekednek ezekről az értékekről.

A délután során olyan témák kerülnek majd szóba, mint: miért jó családban és házasságban élni vagy hogyan egyeztethető össze a karrier és a család? A programból természetesen a játék sem hiányozhat, ennek segítségével ugyanis sokkal könnyebben nyílik meg a középiskolás korosztály, és mondja el véleményét a témáról.
 

A program helyszíne: a Kodály Zoltán Ének-zenei Iskola

A program kezdete: szeptember 28., hétfő 13 óra 20.



Fotó: illusztráció



 

Kövessen minket a Facebookon is!