Arcok a piacról
Sokan panaszkodnak arról, hogy az áruházláncok leverik az árakat, a termelők nem tudják velük felvenni a versenyt. Bense László asztala mégis percek alatt kiürült. Míg beszélgettünk is egymás után érkeztek a vásárlók, vitték a sóskát, spenótot, paradicsomot és sütőtököt.
Laci bácsinál rebarbarát is találnak a vevők, azt modja, sok finomság mellé érdemes kínálni ezt a különlegességet. Van aki lekvárt főz belőle, de akadnak, akik nem is tudják mire való. Ezért ő készséggel segít mindenkinek aki kíváncsi, hogy mit is lehet a rebarbarából sütni, főzni.
Bense László 35 éven át műtőssegédként dolgozott. Elmondása szerint, mellékállásként feleségével már akkor is árultak kukoricát, búzát, és minden mást, amit meg tudtak termelni.
– A kertészkedést szeretni kell – mondja, és elmesélte, hogy gyermekkorában sokat segített szüleinek a kertben. Iskola után mindíg akadt tennivaló a zöldségek között. Így tanulta meg, hogyan kell bánni a háztájiban a növényekkel. Most 81 évesen sem rest, ő kapál, a felesége pedig locsolja a termést. Azt mondja, az ő zöldségei nagyon egészségesek, semmivel sem permetezi őket, ezért szívesen vásárolnak nála a kisgyermekesek is.
Vannak, akik a műtőből ismerik Laci bácsit, és törzsvásárlóként térnek vissza hétről hétre, mert sokak szerint piacra járni nem csak a friss zöldségek, gyümölcsök és háztáji termékek miatt érdemes, hanem a találkozásért, egy jó beszélgetésért is. Laci bácsival pedig jót lehet beszélgetni, ráadásul a zöldségei is finomak.
Bense László szeretettel beszél a kórházban eltöltött évekről is. Szép munka volt - mondja. Mindig örült annak, hogy segíthetett az embereknek. Örömmel látja, amikor életerősen, gyógyultan jönnek évek múlva is a régi ismerősök a piacra, és szívesen vásárolnak nála, hiszen tudják, kiváló minőséget, vegyszermentes árut kapnak.
V. K.