Gazdaság 2015. szeptember 30. 10:20 Forrás: keol.hu

Vidékfejlesztési konferencia Kecskeméten

Képgaléria
Vidékfejlesztési konferencia Kecskeméten
Kecskemétre ért a „Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint" konferenciasorozat, amelyen az EU-pályázatok, támogatások, finanszírozás kérdéséről hallhattak előadásokat a Bács-Kiskun megyei agrár-, élelmiszeripari vállalkozások, valamint az önkormányzatok vezetői kedden a Városházán.

A Vidékfejlesztési Programról, a kiírt, vagy kiírás előtt álló pályázatokról, a finanszírozásról, a pályáztatási rendszerről minden részletet megtudhattak az agráriumban érdekelt vállalkozások, önkormányzatok. A konferencia fővédnöke dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt, a köszöntőbeszédet pedig Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondta.

Az előadások során elhangzott, hogy az Európai Bizottság elfogadta a Vidékfejlesztési programot, így 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználása kapott zöld jelzést. A pályázati kiírások folyamatosak lesznek. A program legfontosabb fejlesztési céljai közé tartozik a vidéki munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése a mezőgazdaságban. Különösen fontos ez a munkaigényes ágazatokban, mint az állattenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy az élelmiszer-feldolgozás. Stratégiai szerepben a munkahelyteremtés, kertészeti ágazat, a borászat, a turizmus,a klímaváltozásra történő felkészülés, a kis- és közepes családi gazdaságok, a fiatal gazdák, az új vállalkozások támogatása.
 

A konferencia programja:

- Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében
Előadó: dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium

- A Vidékfejlesztési Program fejlesztési céljai, összetevői, a pályázati kiírások menetrendje
Előadó: dr. Selyem-Tóth Sándor főosztályvezető, Agrár-Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság (Irányító Hatósági Főosztály)

- Támogatási lehetőségek az agrárium és a helyi szereplők számára a Herman Ottó Intézet tevékenységének tükrében
Előadó: Riesz Lóránt osztályvezető, Hermann Ottó Intézet

- Az új Vidékfejlesztési program pályázatairól részletesen. Fókuszban a növény- és állattenyésztők
Előadó: Csépány Zsuzsa regionális igazgató, GoodWill Consulting Kft.

- A vidékfejlesztési támogatások és a finanszírozás
Előadó: dr. Sebestyén Róbert igazgató, Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

- Mit tudnak hozzátenni az önkormányzatok a vidék felvirágoztatásához, fellendítéséhez
Előadó: Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke

- Növekedési Hitelprogram agrárvállalkozóknak
Előadó: Bokor Csilla elemző, Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi rendszer elemzése Igazgatóság

- Támogatások a borászati ágazatnak
Előadó: Siető Andrea vezető pályázati tanácsadó, GoodWill Consulting Kft.

- Megújuló energia az agrárvállalkozások versenyképessége érdekében. Napelem, napkollektor, biomassza: megéri a fejlesztés EU-pályázati forrásokból
Előadó: Lakatos Imre gépészmérnök, szakmai vezető, GoodWill Energy Kft.

- A családi gazdaságok, a fiatal gazdák, az új vállalkozások támogatása a vidékfejlesztési programban
Előadó: Torma Erzsébet, vezető pályázati tanácsadó, csoportvezető, GoodWill Consulting Kft.




 

Kövessen minket a Facebookon is!