125 éve, 1890. október 20-án született Móra László költő
Az 1890-ben született Móra László is apja kettős hivatását követte: az irodalom és a tanítás lett a kenyere. Első kötete 1925-ben jelent meg Álmok szekerén címmel, s ettől kezdve haláláig rendszeresen jelentkezett versköteteivel. Pályája ötvennégy esztendős korában váratlanul ért véget, és ennek a tragédiának a részleteiről nem sokat tudhat az irodalomszerető nagyközönség.
Móra László a pápai tanítóképzőben szerzett oklevelet, és 1910-től a fővárosban tanított. Az első világháborúban frontszolgálatra hívták, Piave mellett fogságba esett, és csak két év után, 1920-ban térhetett haza. Ifjúsági és gyermeklapok munkatársa volt, s mellette 1929-től iskolaigazgató. Nemcsak költeményeket, hanem meséket, tankönyveket is írt, szerkesztett; élete végéig dolgozott. Halálának okáról a lexikonokban, monográfiákban nem sok adatot találhatunk.
Az 1929-ben megjelent XX. század című verskötetét 1945-ben az ideiglenes nemzeti kormány 530-as számú rendeletében a „fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek" listájára vette, ezért fellelhető példányait megsemmisítették. A rendelet alapos végrehajtása következtében máig nehéz ehhez a kötethez hozzájutni. Móra László 70 évvel ezelőtt, 1944 decemberében, máig tisztázatlan körülmények között, tragikusan lelte halálát feleségével, Vadas Gizellával együtt.