Az Idősek- és a Zene Világnapja Félegyházán
A polgármester így folytatta köszöntőjét: az én gyerekkoromat is ezek a szavak fémjelezték. Amikor nagymamámmal töltöttem sok-sok vidám napot, trükkös kis kérdéseimre mindig okosan válaszolt. Ismert minden trükköt, a játszótér legjobb helyeit, és minden alkalommal – akármilyen rossz is voltam – az ő szeretete végtelen volt irányomba. Egy olyan titkos kapcsolat volt közöttünk, ami – reményeim szerint – a mai napig minden gyermeket és idős embert összeköt.
Minden október elsején az idősek napját ünnepeljük. Ennek kiemelt napnak kell lennie. Meg kell állni egy pillanatra, és gondolni azokra a szeretteinkre, akik felneveltek bennünket, felnevelték szüleinket, és minden napunkat boldoggá, biztonságossá tették.
Nagyon örülök neki, hogy ma önökkel ünnepelhetek. Mint Kiskunfélegyháza polgármestere megtisztelőnek érzem, hogy ebben a városban aktív nyugdíjas élet zajlik. Klubok működnek, amelyeket szorgalmasan látogatnak, és sok közös rendezvényünk van – zárta köszöntőjét Csányi József.
A rendezvény zárásaként Juhász István, a Nyugdíjas Klubok Egyesületének elnöke köszönte meg a művelődési központ dolgozóinak az est szervezéséhez nyújtott segítséget. Külön köszönetet mondott a fellépőknek: a Félegyházi Citerazenekar és Énekkarnak, Hársfai Viktória énekesnek, a kunszállási Csűrcsavaró Néptáncegyüttesnek, valamint Horváth-Rekedt Gréta és Kovács-Csonka Szilviának, a református- és evangélikus gyülekezet dicsőítőinek.
s. r.