Helyi hírek 2015. október 2. 17:00

A szülők újították fel az öltözőket a József Attila iskolában

Képgaléria
A szülők újították fel az öltözőket a József Attila iskolában
A szülők úgy ítélték meg, hogy méltatlan állapotban vannak a József Attila iskola tornatermi öltözői. Ezért úgy döntöttek, hogy önerőből újítják fel a helyiségeket. Az elhatározást tett követte, és október 2-án egy kedves iskolai ünnepség után már birtokba is vehették a gyerekek a megújult öltözőket.

Az összefogást a szülők közössége kezdeményezte. Az átadáskor jelen lévő szülők elmondták: az öltőzőket évtizedek óta nem újították fel. A testnevelés tagozatos iskola tanulói, akik minden évben kiváló eredményeket érnek el országos versenyeken, méltatlan módon készülődtek óráikra, edzéseikre. Éppen ezért nem volt nehéz segítőket mozgósítani. Voltak, akik komoly munkát is vállaltak a felújításban, mások kisebb-nagyobb adományokkal járultak hozzá a megvalósításhoz. A szülők ezúton is mindenkinek hálás köszönetüket fejezik ki, külön is id. Slezák Lászlónak és Gulyás Norbertnek, akik a festésben, valamint Kószó Péternek és Kószó Orsolyának, akik a burkolásban nyújtottak nagy segítséget. A kivitelezés költségeihez felhasználták a Mikulás est és a juniális rendezvény bevételeit is. A mintegy másfél milliós beruházás számlái még nincsenek teljes mértékben kiegyenlítve, de a kivitelezők türelmesek, és megvárják, hogy a következő közösségi rendezvények bevételeiből, illetve további adományokból rendezzék a tartozást.

Az iskola vezetése és a diákok a szalagátvágás előtt kedves szavakkal és virággal köszönték meg mindenkinek a munkáját, a sok segítségét, akiknek köszönhetően a mai testnevelés órára már a megszépült öltözőkben készülhettek fel a diákok.

s. r.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!