Felhívás a mezei pocok elleni védekezésre
Tavaly az utóbbi évek legjelentősebb mezeipocok-állománya alakult ki az országban. A 2014-es rendkívüli károk nyomán a növény- és talajvédelmi hatóság az idén is fokozott figyelemmel kíséri a mezei pocok fertőzöttség alakulását.
A rágcsálók augusztus végéig még nem okoztak gondot a megyék zömében, helyenként nőtt a lakott járatok száma, elsősorban pillangósokban és a nagy kiterjedésű gyomos területeken - ismertetik a közleményben. A kialakult helyzet miatt Fejér megyében védekezési felhívást tettek közzé, lucernás területeken és gyümölcsösökben is folytattak a védekezést.
A megfigyelések szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Veszprém megyében helyenként szintén nőtt a kártevő egyedszáma tarlókon, ültetvényekben, napraforgóban és kukoricában.
A hatóság ezért felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy az érintett területeken - azokon a táblákon is, ahol tavaly nem volt kártétel - mérjék fel a mezeipocok-fertőzöttséget. A vizsgálatok során különös figyelmet kell fordítani az évelő pillangósokra és az elhanyagolt területekre. A magas egyedszám fokozott veszélyt jelent az őszi vetésekre és az állókultúrákra.
A közleményben kiemelték, hogy a mezei pocok veszélyes kártevőnek minősül, a védekezési kötelezettséget jogszabály írja elő. A védekezés módjának megválasztásakor követni kell az integrált növényvédelem elvét: nemcsak növényvédő szeres, csalétkes védekezésre kell gondolni, de a megfelelő mélységű talajművelés, ragadozó madarak számára kihelyezett ülőfák nagy segítséget jelentenek a túlnépesedés megelőzésében. A védekezés lehetséges eszközeiről a Nébih honlapján olvashatók részletek. A közlemény szerint a gazdálkodók a felméréséhez és a védekezéshez szükség szerint igénybe vehetik növényorvos, növényvédelmi szakember irányítását.