Helyi hírek 2015. október 5. 19:30

ÁllatiJó volt!

Képgaléria
ÁllatiJó volt!
ÁllatiJó családi napot rendezett október 3-án a Petőfi téren a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a város vezetésével karöltve. Az Állatok Világnapjához kapcsolódó programon a gyerekek kutyusokkal, madarakkal, nyuszikkal, bárányokkal és bocival is barátkozhattak.

A rendezvény résztvevőit Csányi József polgármester köszöntötte, majd Nagy Bálint méltatta a világnap jelentőségét. A diákpolgármester elmondta Szent Ferenc- emléknapját 1931 óta október 4-én ünneplik. Assisi Szent Ferenc a Ferences rend megalapítója Itália, az állatok, a kereskedők, és a természet védőszentje. A legenda szerint Szent Ferenc Itáliában prédikálni kezdett a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok azonnal engedelmeskedtek. Tovább menve felemelte tekintetét, észrevette, hogy az úttól nem messze a fákat óriási madársereg lepte el. Egészen elámult a madarak hihetetlen sokasága láttán. Majd letért a mezőre, odament a madarakhoz és elkezdett beszélni a földön csipegetőkhöz, mire a fákon ülők is mind odasereglettek. Valamennyien szép csöndben várták végig a beszédet, és el nem szálltak addig, amíg Szent Ferenc áldásával égnek nem eresztette őket. Amikor Szent Ferenc közöttük sétált, és csuhájával megérintette a madarakat, akkor sem repült el egyik sem.

A családi nap bárányai, bocija, galambjai és kutyái nem Szent Ferenc beszédét hallgatták ugyan, de végtelen türelemmel viselték a sok-sok gyermek barátságos közeledését, simogatását. Népszerű volt Farkas Márta terápiás kutyabemutatója éppúgy, mint Vörös János nép játéktere, ahol támogató jegyekkel vehették birtokba a gyerekek a különböző játékokat. Ennek bevételét a félegyházi elárvult kutyákra fordítják.

Hogy teljes legyen a családi élmény, a Profi-L bábcsoport a „Béla, a kecske” című darabot adta elő. Hársfai Viktória a legszebb Walt Disney filmek dalait énekelte. Meizl Ferenc, a Magyar Madártani Egyesület helyi vezetője védett madarainkról tartott előadást.

A Vuk című népszerű rajzfilmet a Hattyúházban vetítették kicsiknek és nagyoknak. A téren pedig a Padkaporos Táncegyüttes Pitypang csoportja, Róka Sándor bűvész, valamint a Pöttyös bögre együttes szórakoztatta a nagyérdeműt.

A Szakmaközi Művelődési Házban Magyarország természeti csodái címmel nyílt tárlat.

s. r.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!