A fiatalok körében népszerű a lovassport
Negyedik éve hirdetjük meg a nyílt napot. Nem titkolt célunk, hogy közelebb hozzuk ezt a sportágat a fiatalokhoz. Kezdeményezésünk sikeres volt, hiszen az első évben még csak 24 jelentkező volt az ügyességi feladatok megoldására, idén már 130-an versenyeztek. Több jelentkező is lett volna, de egynapos programba ennél többet nem tudtunk befogadni.
A fiatalok tehát érdeklődnek, és a volt Vasas pálya kiválóan alkalmas arra, hogy fogathajtó, díjlovagló, ugrató és ügyességi pályákat alakítsunk ki rajta. Szívesen is tesszük ezt, és köszönjük az önkormányzatnak a lehetőséget. Ugyanakkor szeretnénk elérni azt, hogy megkapjuk tartós használatra. Jobban gondját tudnánk viselni, pályázati pénzek segítségével felújításra, fejlesztésre is lehetőségünk nyílna, és sokkal több népszerű eseménnyel tudnánk szolgálni a város, illetve térségünk lakóinak, lovasainak – mondta el a rendezvény kapcsán Tapodi József, az egyesület alelnöke.
s. r.