Védőnők és kismamák az anyatejről
Kállainé Vereb Mária, a városi könyvtár igazgatója megnyitó beszédében elmondta: ez a rendezvény az országos könyvtári napok nyitóünnepsége, a felújított intézményben - a védőnői szolgálattala együttműködve - kezdetektől megrendezik. Ilyenkor az anyukák találkozhatnak a védőnőkkel, a téma szakértőivel, és nem utolsó sorban alkalmuk nyílik megismerni a bababarát könyvtárat is. Itt a csecsemők és kisgyermekek gondozásával összefüggő valamennyi tennivaló elvégzéséhez adottak a körülmények. beleértve a pelenkázást, az etetést, vagy akár a szoptatást is. Ráadásul - immár hagyományosan - a rendezvény napján kedvezményes beiratkozásra is lehetősége nyílik az édesanyáknak, és igényelhetnek baba olvasójegyet.
Tarjányi Gabriella a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat intézményvezetője köszöntötte a kismamákat., majd dr. Bátoriné Csenki Krisztina előadását hallgathatták meg elsőként a megjelentek. A DSGM-szakgyógyász a Dévény módszert mutatta be, ezen kívül praktikus tanácsokkal is ellátta a kismamákat. Hansúlyozta: fontos, hogy az édesanyák éber figyelemmel kísérjék gyermekük minden szokatlan mozdulatát, mert az időben észlelt problémák sokkal nagyobb eséllyel korrigálhatók. A kúszás elmaradása például kedvezőtlenül befolyásolhatja később akár az olvasástanulást.
Magyar Gabriella tanácsadó, szakpszichológus a népmesék, a meseolvasás fontosságáról, a gyerekek szellemi és testi fejlődésére gyakorolt hatásáról beszélt. A rendezvény szponzorai olyan termékekkel érkeztek, amelyek a kisdedek korai fejlődésében játszanak fontos szerepet, emellett hangsúlyozták a gyermek és a szülő egészséges táplálkozásának fontosságát.
Egy jelenlévő édesanya így foglalta össze a rendhagyó Betűbölcsi tapasztalatait: jó volt ismét találkozni a többi kismamával, emellett rengeteg információhoz jutottak, és sok mindent megtanulhattak gyermekeik fejlődéséről.
V. K.