Sport 2015. október 13. 16:05

Szeles időjárás nehezítette a fogásokat

Képgaléria
Nem fogadta kegyeibe az időjárás a horgászokat október 10-én a Balog Tanyán megtartott idényzáró versenyen. A 6 órás megmérettetésen a szélfúvás ellenére több mint 40-en ragadtak pecabotot. A fogások is elmaradtak a várttól. Az első helyet Lévai Sándor szerezte meg 10,68 kilogrammal. A legnagyobb halat ugyancsak ő mérte ki, 5,48 kilogrammos ponty akadt a horgára.

 

A versenyen rutinosabb és kevésbé tapasztalt pecázók is elindultak. Sörös József Pálmonostoráról érkezett, két éve látogatja a tavat.

- Elég gyenge a fogás. A ponty és az amur nem eszi a csalikat. Már éve óta idejárok, fogtam már kárászt és nagyobb pontyokat is.

 

A tavat Balog Péter üzemelteti, aki több fejlesztést is eszközölt az elmúlt időszakban.

- 2015-ben közel 60 stégek készítettünk, valamint a tó mellett 20 kiülő padot helyeztünk el, javítva a horgászok komfortérzetét. A visszajelzések pozitívak, 2016-ben megpróbáljuk tovább bővíteni a kiülőket.

- Közepes versenyévet zártunk. Sok minden függ az aznapi időjárástól. Az idényzárón élő csalival, kukoricával és búzával próbálkoztak a horgászok. Herczegné Anikó egyedüli női versenyzőként különdíjat kapott. A három legjobb helyezett 1-1 éves bérlettel gazdagodott.

 

Eredmények:

1. Lévai Sándor: 10,68 kg

2. Tóth-Kovács Endre: 8,79 kg

3. Csikó Viktor: 8,4 kg

5. Seres Ferenc: 7,16 kg

5. Csikai Attila: 4,86 kg

 

Legnagyobb hal kifogója:

Lévai Sándor: 5,48 kg (ponty)

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!