Családi szombat délelőtt
Családi szombat délelőttöt tartottak október 10-én Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban az Országos Könyvtári Napok keretében. A program első részében kézműves foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek. Gesztenyéből és őszi falevelekből készítettek dekorációt, papírdíszeket, és üveg mécseseket a Gyermekbirodalomban.
A felhőtlen szórakozás után következett az év olvasóinak jutalmazása. Az ünnepség kezdetén Kállainé Vereb Mária, a könyvtár igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Varga Katalin énekes előadásában halhattak népdalokat a megjelentek.
A fiatalok az Év Gyermekolvasója díj ünnepélyes átadását várták a legjobban. Mindenki izgatott volt, amikor elhangzott a kitartó olvasó neve. Idén ezt a megtisztelő címet Nemcsok András kapta, aki a legtöbb könyvet kölcsönözte ki ebben az évben a Gyermekbirodalomból. A legkisebbek közül az Év Betűbölcsise a két éves Lukács Alma lett. A Betűbölcsi alkalmain ő vett részt a legtöbbször.
Ezen a napon nem csak a kicsiket díjazták. A felnőttek között is mérlegelték azt, hogy ki hány könyvet kölcsönzött az idén, milyen rendszeresen látogatott el a könyvtárba, és, hogy időben visszahozta-e a kivett olvasmányokat. A családok közül, melyeknek tagjai aktív könyvtárhasználók voltak Az Év Olvasócsaládjának a Tóth-Szabó családot választották, az Év Olvasója pedig Varga Lajos Istvánné lett.
Azok közül, akik valamilyen formában kiemelkedően részt vettek a könyvtár mindennapi életében kiválasztották Az Év Könyvtári Segítőjét. Ebben az évben munkájával Zsirmik István támogatta a legjobban az intézményt, aki sokszor varázsolta el a gyerekeket meséivel.
A díjazottak számára a könyvtár dolgozói megbecsülésüket fejezték ki és egy kis ajándékcsomaggal lepték meg az év legaktívabb olvasóit.
A nap fénypontja a kicsik számára rendezett zenés előadás volt. Kovács-Csonka Szilvia és dr. Horváth Rekedt Gréta bűvölte el a gyermekeket a zene segítségével.
A könyvtárban ezen a napon véradást is szerveztek. 14 véradó járult hozzá önkéntesként a hazai vérellátáshoz.
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel várja holnap is, október 11-én vasárnap 14-19 óráig az érdeklődőket. Ezen a napon egészségnapot tartanak az intézményben. Előadásokkal, kóstolókkal, egészségügyi mérésekkel, s kedvezményes beiratkozással, késedelmi díjak elengedésével kedveskednek az olvasóknak.