Gazdaság 2015. október 12. 08:25 Forrás: Magyar Közlöny

Indulnak a mezőgazdasági pályázatok

Indulnak a mezőgazdasági pályázatok
A Magyar Közlöny 2015. október 6-i, 144. számában megjelent a Vidékfejlesztési Program (VP) pályázatainak várható menetrendje. Ennek értelmében az első pályázatot várhatólag még októberben meghirdetik.

A közös agrárpolitika (KAP) második pillérét jelentő vidékfejlesztési politika prioritásait hazánkban a 2014-2020-as uniós ciklusban a Vidékfejlesztési Program (VP) hivatott megvalósítani. Az Európai Unió vidékfejlesztési célokra ebben az időszakban mintegy 4.145 milliárd euró fejlesztési forrást biztosít Magyarország számára.

A VP számos lehetőséget ad a vidéki vállalkozások, szervezetek és a vidéken élő népesség számára. A program legfontosabb célja az életképes élelmiszer előállítás, a vidéki térségek fejlődése, és a fenntartható gazdálkodás megvalósítása.

A Magyar Közlöny 2015. október 6-i, 144. számában található menetrend szerint az első, várhatóan októberben meghirdetésre kerülő pályázat a Leader helyi fejlesztési stratégiák elkészítésének támogatása lesz. Szintén októberben jelenik majd meg több mint 51 milliárd forintos keretösszeggel az„Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című kiírás.

Trágyatároló építésére is októbertől lehet pályázni. Itt a várható keretösszeg 5,6 milliárd forint.

Novembertől többek között a kertészet korszerűsítésére lehet pályázatot benyújtani. Erre a célra összesen mintegy 87 milliárd forintos keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére.

A kertészet korszerűsítésén belül 4 külön kiírás jelenik majd meg, 4 különböző kertészeti fejlesztési célt támogatva, melyek az alábbiak:

1. Üveg- és fóliaházak létesítése geotermikus energia felhasználásának és öntözés kialakításának lehetőségével.

2. Ültetvénytelepítés támogatása öntözés kialakításának lehetőségével, továbbá mezőgazdasági esőkár vagy tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások.

3. Gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése.

4. Kertészeti ágazat technológiai fejlesztéseinek támogatása, öntözés kialakításának lehetőségével.

Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére is lehetőség nyílik novembertől, erre a kormány mintegy 14 milliárd eurót fordít.

A vidékfejlesztési célokat szolgáló igazi pályázati dömping azonban decemberben indul, hiszen ebben a hónapban a baromfitartók, szarvasmarhatartók, juh-és kecsketartók, valamint a sertéstartók számára is megnyílnak a pályázati pénzcsapok.

Állattenyésztési és kertészeti fejlesztések, valamint a kisméretű terménytárolók és –szárítók beruházásai esetén az alaptámogatási intenzitás közép magyarországi régióból pályázók számára 40 %, a nem közép magyarországi régiók támogatásigénylői esetén pedig 50 % lesz. Fiatal mezőgazdasági termelők számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár az alaptámogatási intenzitáson felül.

A sor ezzel még nem ér véget, hiszen szintén decemberben közel 20 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg a „Kisméretű terményszárító és -tisztító korszerűsítése, kisméretű terménytároló építése, korszerűsítése” című pályázati kiírás, mely estében a legfeljebb 350 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezők lesznek jogosultak a támogatás elnyerésére. Emellett előnyben részesülnek a fejlesztendő járásokban vagy régióban működő mikro-vagy kisvállalkozások.

Mintegy 151 milliárd forint forrás áll majd a rendelkezésre a mezőgazdasági termékek értéknövelésére és az erőforrás-hatékonyság elősegítésére a feldolgozásban. A pályázat várható megjelenése: 2015. december.

Ugyanebben a hónapban „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikro vállalkozás indítása” címmel is jelenik meg pályázati kiírás, melyre a már működő mezőgazdasági termelők pályázhatnak NEM mezőgazdasági tevékenység elindítására. Emellett a pályázat támogatja majd árutermelő/szolgáltató mikro vállalkozások indítását is. A támogatás átalánytámogatás lesz, melynek maximális összege 40 ezer euró 5 évre.



 

Kövessen minket a Facebookon is!