Régi-új kedvencek a polcokon
– Mennyiben más a flakonos tej és kakaó, mint a zacskós változat?
– Ugyanúgy készülnek, ugyanabban a minőségben kínáljuk, mint a közkedvelt zacskós kiszerelést – válaszolta Bajákiné Tarjányi Tímea, a Tejfeldolgozó és Értékesítő Kft. üzemvezetője. – Csak a külső, a csomagolás más.
– Milyenek az első tapasztalatok? Hogyan fogadják a vevők a régi kedvencek új ruháját?
– Korai lenne még erről nyilatkozni, hiszen alig több mint 2 hete kezdtük el gyártani, viszont az első visszajelzések kedvezőek. A boltok, látva az érdeklődést és a fogyást, folyamatosan rendelik a zacskós mellett a flakonos termékeket is.
– Melyik a népszerűbb, a tej vagy a kakaó?
– Arra számítunk, hogy főleg a kakaónál fogunk nagyobb sikereket elérni, mert a fő fogyasztók, a gyerekek szempontjából a visszazárhatóság előnyt jelent. Folyamatban van egy kisebb, 330 ml-es kiszerelés is, szintén a gyerekekre méretezve.
– Drukkolok a kakaónak.
– Szeretnénk később a tej választékát is növelni, itt azonban nem a mennyiségre kell gondolni, hanem a zsírtartalom csökkentésére és emelésére, hogy minden fogyasztói igényt kielégíthessünk.
– Jóval praktikusabb az új kiszerelés, mint a korábbi, bár a zacskónak is le lehet harapni a csücskét. Mennyivel környezetbarátabb a flakon?
– A kétféle csomagolás között ilyen szempontból nincs különbség, mégis azt kell mondanom, hogy a műanyag palackok kezelését megszoktuk már, összetapossuk, külön gyűjtjük, míg a zacskókra nem jellemző a szelektív tárolás. Tehát mégis a flakon.
– Hol lehet hozzájutni a régi-új termékekhez?
– Minden boltunkba küldtünk mintadarabokat, és érkeznek a megrendelések. A Félegyházi Kenyérgyár boltjaiban is megtalálják a vásárlók, és a budapesti mintaboltokban is megvásárolhatók a félegyházi ízeket hordozó termékek.
– Milyen újabb lépésre készül még a tejüzem?
– Hamarosan beszámolhatunk a Közlöny olvasóinak üzemünk legelső prémium termékéről, ugyanis megjelenik a 200 g-os, 25 %-os zsírtartalmú félegyházi tejföl.
tli