Helyi hírek 2015. október 13. 13:55

"Az itt dolgozók a kormány arcai"

Képgaléria
„A közigazgatás nem az egyes emberek hatalma a többiek fölött, hanem a nemzet szervezete közös céljainak megvalósítására, közös szükségleteinek kielégítésére. A közigazgatásnak nincs más létjogosultsága, nincs más mértéke, mint az emberek és a nemzet szolgálata.” Ezzel a Magyary Zoltán gondolattal zárta dr. Sipos Krisztina járási hivatalvezető a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Kormányablakának ünnepélyes megnyitóját ma, október 13-án, kedden. A Petőfi tér 1. szám alatt, a megújult épületben, holnaptól több mint 400 ügykört intézhetnek a félegyházi és a térség más településeiről érkező ügyfelek.

Az épületben megtörtént az akadálymentesítés, megújult a teljes berendezés, a számítógépes hálózat, a világítás, és a fűtés, megtörtént a falazat szigetelése és a nyílászárók cseréje. Az összesen 37 millió forintos fejlesztés átadása kapcsán Kovács Ernő elmondta: a hónap végéig 15 kormányablak kialakítása történik meg Bács-Kiskun megyében.

Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője arról az új stílusról beszélt, amelynek – szavai szerint – meg kell jelennie ma már a „mindent egy helyen” ügyintézésben, az ügyfelekkel való kapcsolatban, és a bürokratikus elemek minimalizálásában is. Az országgyűlés alelnöke egy-egy búzából font szívecskét ajándékozott a félegyházi kormányablak ügyintézőinek, hogy emlékeztesse őket arra: a mosoly a legjobb közvetítő az állampolgár és a hivatal között. Lezsák Sándor említést tett a kormány bürokráciacsökkentő csomagjáról is, és azt kívánta: az új stílus és felfogás jellemezze a félegyházi kormányablakot!

Dr. Kovács Zoltán államtitkár ünnepi beszédében leszögezte: helyre kell állítani a hivatal és az ügyfelek között megromlott bizalmat. Szavai szerint: – Nem csak a külsőségekben, a környezetben, a modern ügyfélfogadó pultokban kell hogy megjelenjen a megújulás, hanem a stílusban is! Az állam négy ponton kíván beavatkozni az államigazgatásba annak érdekében, hogy az állampolgárokat bosszantó olyan jelenségeket, mint a bürokratikus szabályok, vagy a határidők elhúzódása, minimalizálják. Ezek a területek az adóigazgatás, az építésügy, az uniós pénzekhez való hozzáférés, és „az emberekkel találkozó” közigazgatás.

Az államtitkár beszélt a bürokráciacsökkentő csomagról is, amelynek keretében 110 törvény módosítását tervezik. Többek között csökkenhetnek, vagy bizonyos területeken meg is szűnhetnek az illetékek. A javaslat szerint ingyenes lenne például az erkölcsi bizonyítvány, vagy az úgynevezett adóhatósági igazolás. Az előbbi változás egymaga évente 400 ezer embertől befolyó 1,2 milliárd forint illetékbevétel-kiesést jelentene. Dr. Kovács Zoltán szerint a változások miatt 2016-ban 10 milliárd forinttal kevesebb igazgatási szolgáltatási díjat, illetve illetéket kíván beszedni a kormányzat, amit a költségvetés tervezésénél is figyelembe vesz.

Az államtitkár végezetül kifejtette: a félegyházi a 163-dik kormányablak az országban, de a szám az év végéig 250-re emelkedik. A jelenleg intézhető több mint 400 ügytípus a tervek szerint már jövőre ezer fölé nő. Dr. Kovács Zoltán szerint mindez az állam és a polgárok közötti bizalom helyreállítását szolgálhatja. Az itt dolgozók pedig – hangsúlyozta – az állam arcai!

Csányi József polgármester a járási székhelytelepülés nevében arról beszélt a gyönyörűen megújult kormányablak átadási ünnepségén, hogy az új integrált rendszer igazi nyertesei az itt élők, akiknek a mindennapjait könnyíti meg a ma átadott fejlesztés. 

Tóth Timea




 

Kövessen minket a Facebookon is!