Eszközfejlesztés a megyei önkéntes mentőszervezeteknél
A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az ENSZ 1987-ben azért hozta létre, hogy az emberek minden évben megemlékezzenek a természeti katasztrófákról, azok áldozatairól. Emellett cél volt az is, hogy mindezzel felhívják a figyelmet a katasztrófák okaira, arra, hogy a legtöbb katasztrófa emberi behatás közvetett vagy közvetlen következménye, nagy részük elkerülhető, de legalábbis előre jelezhető. Magyarországon a világnapot 1999 óta tartják számon. Az ENSZ környezeti katasztrófákkal foglalkozó programja, a Nemzetközi Katasztrófacsökkentési Stratégia szerint minden év október második szerdáján emlékezünk meg a természeti katasztrófák áldozatairól, amely alkalom igyekszik ráirányítani a figyelmet a katasztrófák okaira.
Az önkéntes mentőszervezetek a katasztrófák elleni védekezés rendszerében tökéletesen kiegészítik a hivatásos állomány feladatellátását, szükség esetén képesek gyorsan és hatékonyan önállóan is beavatkozni. A megye településeinek veszélyeztetettségét figyelembe véve a mentőcsoportok tevékenysége sokrétű, a mentés és a katasztrófa-elhárítás minden alapvető területére kiterjed. A mentőszervezeteknek feladataik elvégéséhez szükségük van egyéni felszerelésre és technikai eszközökre, védőeszközökre, üzemanyagra. A tagok korábban megszerzett elméleti és gyakorlati tudását folyamatos gyakorlatokkal és képzésekkel tartják szinten és fejlesztik. Az önkéntes mentőszervezetek 2015. évi támogatására kiírt pályázat célja volt, hogy a feladataikhoz kapcsolódó működési, fejlesztési költségek biztosításával szélesítse a minősített önkéntes mentőszervezetek társadalmi szerepvállalását, és a szervezetek minél gyakrabban legyenek alkalmazhatóak káresemények felszámolásánál.
Bács-Kiskun megyéből az összes pályázó sikeresen szerepelt. A pályázati összegből szivattyúkat, áramfejlesztőket, lámpákat, tömlőket, utánfutót, láncfűrészt, védőeszközöket, védőruhákat szereztek be ötmillió forintot meghaladó összegben. A mentőszervezetek tagjainak képzését is a megnyert összegből finanszírozzák. A pályázaton nyert eszközök és képzések nagymértékben segítik az önkéntesek beavatkozásának hatékonyságát, biztonságosságát és szakszerűségét. A beszerzett felszerelések az érintett járások településein élők védelmét szolgálják.
Nyertes pályázók:
Petőfi Mentőcsoport, Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Hírös Vakond Mentőcsoport, Kecskeméti Polgárőrség Közhasznú Egyesület, Kiskunmajsai Járási Mentőcsoport, Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kiskunmajsa, Tüzes Kunok Mentőcsoport, Dél-magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesület, Kiskőrös Járási Mentőcsoport, Akasztó Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Móra Mentőcsapat (ezen belül a Bugaci Önkéntes Tűzoltó Egyesület), Sugovica Önkéntes Mentőcsoport, Vaskút Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Felső-Bácskai Önkéntes Mentőcsoport, Mélykúti Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Wesselényi Önkéntes Mentőcsoport, Hartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Noé Mentőcsoport, Szalkszentmárton Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Kígyós Önkéntes Mentőcsoport, Bácsalmási Polgárőr Egyesület.
Fotó: Kovács Andrea tű. főhadnagy