Gazdaság 2015. október 16. 13:20 Forrás: MTI - keol.hu

A vidéki nők gazdaságban betöltött szerepéről tartottak konferenciát Kecskeméten

Képgaléria
A vidéki nők gazdaságban betöltött szerepéről tartottak konferenciát Kecskeméten
A Magyar Női Unió és a Kecskeméti Önkormányzat közös szervezésében rendezték meg október 15-én, csütörtökön a „Gyümölcshozó nők - termékeny együttműködés" című konferenciát a Kecskeméti Városháza dísztermében.

A „Vidéki Nők Napja" alkalmából megrendezett esemény célja az volt, hogy a nemzetközi és hazai közvélemény számára reflektorfénybe állítsák a falusi élet kihívásait és lehetőségeit. Az előadók emellett ismertették a hazai és az európai uniós pályázati lehetőségeket, valamint példaértékű kezdeményezéseket. Mindemellett LEADER csoportok bemutatkozására is lehetőség nyílt a rendezvényen, melynek bevezetőjeként természetesen az Aurin Leánykar adott műsort.

Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió (MNU) elnöke és Dr. Mezei Dávid Csaba helyettes államtitkár tartott megnyitó beszédet. A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára kijelentette: a migrációs válság is ráirányította a figyelmet, hogy világszerte, így hazánkban is fontos a vidék élhetővé tétele és élelmiszerbiztonságának megteremtése.

Rámutatott: a kormány ezt felismerve az agráriumon belül a legnagyobb arányban nőket foglalkoztató családi gazdaságokat helyezte vidékfejlesztési politikájának középpontjába. Így a következő években a fejlesztési források 80 százalékát ezek a kis- és közepes gazdaságok használhatják fel - húzta alá.

A konferencia résztvevőit Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere is üdvözölte. Beszédében a családi gazdaságok kiemelkedő fontosságáról is szólt, melyben a nők szerepe meghatározó.

Az előadások sorában Vlagyimir Rahmanyin, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai és közép-ázsiai regionális képviselője hangsúlyozta: az egész világon fontos feladat, hogy a nők számára lehetővé tegyék a hozzájárulást a termeléshez, a szociális stabilitáshoz és a hagyományok megőrzéséhez. Mint elhangzott, az ENSZ, illetve a FAO a nők gazdasági szerepvállalásának növelését kiemelt feladatának tekinti; ehhez a vidéki nőket helyzetbe kell hozni, be kell vonni a gazdaság, ezen belül is elsősorban a mezőgazdaság döntéshozatali mechanizmusaiba. Jelezte: a vidéki nők gazdasági szerepének nemzeti és globális szintű növelését célzó tervezési és programalkotási folyamatban Magyarország a világszervezetek aktív és felkészült partnere.

Batthyány-Schmidt Margit, az MNU elnöke arról beszélt, hogy a Vidéki Nők Nemzetközi Napján kezdődött kétnapos kecskeméti konferencia egyik legfőbb üzenete: a nők sokat tesznek és tehetnek azért, hogy egészséges és megfelelő mennyiségű élelem kerüljön a családok asztalára. Emlékeztetett: az ENSZ közgyűlése 2007 decemberében tűzte ki célul a falusi szegénység felszámolását és jelölte ki október 15-ét a Vidéki Nők Nemzetközi Napjaként. Ez utóbbi döntés is jelzi, hogy bár többségében a politikai és gazdasági élet döntéshozóinak feladata az egyes országok élelmiszerproblémáinak világméretű szabályozást igénylő megoldása, ám e téren a nők tevékenysége is egyre inkább felértékelődik - fogalmazott.

Jelezte: a rendezvény célja, hogy a nemzetközi tapasztalatcsere lehetőségét biztosítva és pénteken néhány helyi gazdálkodót meglátogatva a magyarországi jó gyakorlatok bemutatásával is segítse a résztvevőket a nők szerepének erősítésében az agrárium, a turizmus, a civil szféra, az innováció és a pályázatok területén.

Az elnök a konferencia szünetében a délelőtt elhangzottakat összefoglalva felidézte: Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a magyar mezőgazdaságban dolgozó nők kihívásairól tartott előadásában a generációváltás szükségességét és a vidék megtartó képességének erősítését hangsúlyozta, míg Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben növekszik foglalkoztatási arányuk az ágazatban, nem állnak rendelkezésre pontos adatok a nők turizmusban nyújtott teljesítményéről.


Fotó: keol.hu







 

Kövessen minket a Facebookon is!