Akcióban a közterület-felügyelők
Az Attila utcai szerviz úton a megállni, várakozni tilos tábla hatálya alatt parkoló személyautó tulajdonosa 10 ezer forint büntetésről kap értesítést. Szabó Gábor és Ipacs József egy számológépnél alig nagyobb kézi nyomtatóba jegyzi fel az adatokat, amely a szabálysértés megjelölését követően automatikusan kiválasztja a büntetés összegét. Így járunk el itt is, ahol a megállni tilos tábla a tűzoltási felvonulási területet hivatott biztosítani. A tilosban parkoló autó egy esetleges vészhelyzet esetén az oltási munkákat nehezítené.
A büntetésről – mint mindig – most is értesítést hagyunk a szélvédőn, és erről fényképet is készítünk. Közben arra kérem a párost, hogy eloszlatva a városi legendákat árulják el, mennyiben érdekeltek a büntetések kiszabásában.
– Senki nem határozza meg, hogy mennyi büntetést kell kiszabnunk, és jutalékot sem kapunk utána. Ezért nem tudjuk gyógyszerre költeni… - teszi hozzá megbocsátó mosollyal Szabó Gábor. Szerencsére egészséges humorral áldotta meg az ég, ami jól jön a mindennapi atrocitások kezelésében és feldolgozásában.
Tisztázzuk azt is: a szabálytalanul parkoló autók adatainak rögzítése zárt rendszerben történik. Ami tehát kijött a nyomtatóból, azt a közterület-felügyelő sem eltörölni, sem módosítani nem tudja.
A tilosban parkolók kiszűrése azonban csak egy szűk szelete a közterület-felügyelők munkájának, akik tavasz óta Gáborral és Józseffel együtt négyen, két műszakban teljesítenek szolgálatot. Így reggel fél 8 és este fél 7 között folyamatos a jelenlét Félegyháza utcáin. Közreműködnek az úthibák felfedezésében és megjelölésében, ellenőrzik a játszótereket, a köztisztaságot, a környezetvédelmi előírások, a kutyasétáltatás szabályainak betartását, nyáron a parlagfű elszaporodását és a gyomosodást, a közterület-foglalási engedélyek meglétét, rendezvények esetén maguk gondoskodnak az útlezárásokról, piacnapokon a csarnok és környékének rendjéről, a köztisztaság megőrzéséről.
Most egy veszélyes letört faágról szóló bejelentés alapján útba ejtjük a Hősök parkját. Gondos keresés után vesszük észre a szomszédos fák ágain fennakadt tetemes darabot, amit egy nagyobb szél könnyen kimozdíthat ideiglenes helyéről. A közterület-felügyelők fényképeket készítenek, amit azonnal el is küldenek az önkormányzat illetékesének, hogy minél előbb intézkedni tudjon. Itt a veszélyhelyzet elhárításához valószínűleg kosaras emelőre lesz szükség, de ennek eldöntése már nem az ő dolguk.
Megyünk tovább a kórház környékére, ahol minden nap megfordulnak. A kórházban folyó építési munkák miatt a mozgáskorlátozott parkolókat át kellett helyezni, erre tábla is figyelmezteti az autósokat, és még az út szélén is felfedezhetik a tiltott zóna kezdetét jelző felfestést. Ennek ellenére ezt sokan ezt nem veszik észre, vagy figyelmen kívül hagyják. 50 ezer forintjuk bánhatja, ugyanis ekkora összeg a büntetési tétele, ha valaki jogtalanul várakozik mozgáskorlátozott helyen.
Benézünk még a művese állomás elé, ott most senki sem áll a tilosban. Tovább autózva, a kórháztól egy-két perces sétával megközelíthető parkolókban (például a Blaha Lujza téren és a víztoronynál, a Mikszáth Kálmán utcán) egyetlen autó sem áll.
A Batthyány utca elején, a „megállni tilos, kivéve rakodás 30 méter” tábla hatálya alatt parkol egy autó. 10 ezer forint lesz a figyelmetlenség ára. Innen átsétálunk a Körpatika elé, ahol a parkolási gyakorlat egyértelműen mutatja a gépkocsivezetők bizonytalanságát arra vonatkozóan, hogy a „parkolás fél kerékkel a járdán” tábla megenged, vagy kötelez.
– Ezen a helyen a ki- és bekanyarodó járművek zavartalan közlekedése miatt van szükség arra, hogy a parkolás fél kerékkel a járdán történjen. Ez ilyenkor nem lehetőség, hanem utasítás. Vagyis, aki négy kerékkel az úttesten parkol, szabálysértést követ el – tudom meg Szabó Gábortól. Ráadásul ilyenkor arra is figyelni kell, hogy a járdán megmaradjon a kerekesszékkel, babakocsival közlekedők számára is járható másfél méteres távolság. Itt egyelőre nem büntetünk. A közterület-felügyelők a rendőrséggel közösen egy figyelemfelkeltő kampányt terveznek ezen a helyen, amikor néhány hétig csak tájékoztató kerül a szélvédőkre. Azt követően viszont már büntetéssel is számolnia kell a szabálytalanul parkoló autó tulajdonosának.
A József Attila Általános Iskola mögött nemrégiben két megállni tilos tábla lett kihelyezve azzal a céllal, hogy a gyerekek minél nagyobb biztonságban hagyhassák el az iskolát. Míg ezen az oldalon ugyanis nincsenek kiépített parkolóhelyek, az iskola előtt, a Deák Ferenc utcai főbejáratnál minden feltétel adott a biztonságos parkoláshoz.
Türelmi idő lévén egyelőre itt sem büntetnek a közterület-felügyelők, de – udvarias hangon – szeretnék figyelmeztetni a megállni tilos tábla hatálya alatt, a menetirány szerinti baloldalon parkoló középkorú urat, hogy a szabályok megszegéséért akár 20 ezer forintos bírsággal lenne sújtható. Az viszont köszönet helyett foghegyről odavágja: „Akkor kifizettem volna.”
– Cáfolom a hírt, miszerint a büntetés kiszabása nekünk bármiféle izgalmi állapotot okozna – üti el ismét humorral a helyzetet Szabó Gábor.
Elkísérem még a párost a piacra, s ha már arra járunk, benézünk a Gorkij belső udvarba is. Itt éppen a szerteszét dobált csikkeket sepregetik, a piramis formájú szökőkút pedig csordulásig szeméttel. A közterület-felügyelőket meglátva az üzletből is kijönnek panaszkodni: nehezen tolerálható számukra a szemét folytonos újratermelődése.
– Szerintem nincs kicsi és nagy szabálysértés, mivel a közösségi együttélés szabályai mindenkinek az érdekeit szolgálják – mondja Gábor, mielőtt elválunk. Szerintem ebben maradhatunk a nap tanulságaként.
Tóth Timea