Helyi hírek 2015. október 22. 11:30

Miért zár be az őszi szünetben az uszoda?

Miért zár be az őszi szünetben az uszoda?
19 napirendi pontot tervez megtárgyalni ma, október 22-én 17 órakor kezdődő ülésén a félegyházi képviselő-testület. A városatyák döntést hoznak egyebek mellett a Városi Strand és Uszoda területén lévő hidegvizes kút feljavításáról. Ennek szükségességéről Szatmári Andreát, a VSZKSZ igazgatóját kérdeztük.

Mint arról korábban már tájékoztattuk olvasóinkat, október 26. és november 8. között két hétre bezár az félegyházi uszoda. Az igazgatónő emlékeztetett arra, hogy a szükséges karbantartási munkálatok elvégzése miatt eddig is minden évben tavasszal és ősszel egy-egy hétig nélkülözniük kellett a félegyháziaknak az uszoda szolgáltatásait. Most azonban nem csak erről van szó, hanem egy komoly problémát is orvosolni kell.

Július elején tapasztalták először az uszodában és a városi kórház gyógyfürdőjében, hogy a közösen használt hidegvizes kút vízhozama csökken. Ennek mértéke arra kényszerítette mindkét intézményt, hogy a hidegvizet a Bácsvíz hálózatából vegyék igénybe, aminek következtében az uszoda vízköltsége a korábbi átlag hat és félszeresére nőtt. Ez a hiba tapasztalásától eltelt mintegy három hónap alatt másfél millió forint plusz költséget jelentett.

Az igazgatónőtől megtudtuk azt is, hogy a hiba felderítése érdekében augusztusban egy kútvizsgálatot, szeptemberben pedig teljes körű állapotfelmérést végeztettek el, amelynek során kiderült, hogy bizonyos munkálatok elvégzése nélkül további folyamatos kapacitás csökkenésre kell felkészülni. Az árajánlatok bekérése után olyan céget bíztak meg a feladattal, amely garanciát vállal a vízhozam biztosítására. A szükséges munkálatok két hetet vesznek igénybe.

Az időpont azért esik éppen az őszi szünet idejére, mert egyrészt ekkor tudja vállalni a feladat elvégzését a megbízott cég, másrészt ekkor okozza a bezárás a legkisebb zavart többek között az oktatási intézmények számára, ugyanis tanulmányi időben 600 diák és az egyesületek használják az uszodát.

T. T.





 

Kövessen minket a Facebookon is!