Új forgalmi rend a József Attila iskola mögött
Az intézmény vezetésével egyeztetve az iskola hátsó kapuját a jövőben a kerékpárosok használják, a többiek pedig jellemzően a főbejáraton keresztül hagyják el az iskolát. Itt, a Deák Ferenc utcában és a Korond utcában kialakított parkolóhelyeken a gépkocsival érkező szülők is kényelmesen várakozhatnak. Rádi Rudolf felhívta a figyelmet arra, hogy a Deák Ferenc utca baloldalában lévő „parkolóhely” táblát a jövő héten „várakozni tilos” táblára cserélik.
Az intézmény hátsó bejáratánál már két hete életbe lépett az új közlekedési rend. A két darab megállni tilos tábla kihelyezésével az utca mindkét oldalán tiltott gépjárművel megállni. Az egyik hatálya a József Attila iskola hátsó kapujától a Mallár közig terjed, míg a másiké a Mártírok utca nyomda felöli oldalán a nyomdaépület közepétől a nyomdaközig.
A közterület-felügyelők rendszeresen ellenőrzik a tilalom betartását. A türelmi idő e hét végéig tart, a szabálytalankodók most még csupán szóbeli figyelmeztetésben részesülnek. A jövő héttől azonban már bírsággal is sújtják a tilosban parkoló autók tulajdonosait.
A változások egyetlen célja – szögezte le Rádi Rudolf – a gyerekek testi épségének védelme.
T. T.