Helyi hírek 2015. október 24. 10:20 Forrás: MTI

KSH: több születés és halálozás

KSH: több születés és halálozás
Több gyermek született és többen is haltak meg az év első nyolc hónapjában, mint a múlt év ugyanezen időszakában, a természetes fogyás mértéke növekedett - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-t.

Az év első nyolc hónapjában 60 162 gyermek született, 0,5 százalékkal több, mint 2014 azonos időszakában. A halálozások száma 89 130 volt, ez a 2014. januári-augusztusi adatokhoz viszonyítva nagymértékű, 7,2 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 28 968 fő volt, 5743-mal több az egy évvel korábbinál - olvasható a közleményben.

Közölték, a születések száma az év első öt hónapjában - különösen januárban - több, azt követően, a június-augusztusi időszakban átlagosan 3,1 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban.

A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, májusban és júniusban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A január-februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott. A júliusi 4,3 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása állhat - írták.

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-augusztusi 23 225-tel szemben 2015 első nyolc hónapjában 28 968 főre nőtt. A vizsgált időszakban 30 790 házasságkötést anyakönyveztek, ez 8,9 százalékkal, 2515-tel haladta meg a 2014-es január-augusztusi időszak adatát.

A frigyek száma mind a nyolc hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül júliusban 20 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.


Fotó: MTI






 

Kövessen minket a Facebookon is!