Helyi hírek 2015. október 24. 15:45

Őseink, hőseink nyomában

Képgaléria
Őseink, hőseink nyomában
Ebben az évben is megszervezte a hagyományos őszi egyházközségi zarándoklatot a Szent István Plébánia. Ötvenöt zarándok indult útnak, hogy meglátogassák Máriaradnát. A település évszázadokon át a Dunától keletre lévő Egyházközségek zarándokhelye volt. Ezzel párhuzamosan a dunántúli hívek Mariazellbe indultak a Szűzanyát köszönteni.

Az egyházközség hívei korábban már sokszor keltek útra gyalogosan, hogy életükre Isten áldását kérjék a Szűzanya közbenjárására. Ezeknek a régre visszanyúló zarándoklatoknak bizonyítéka a máriaradnai templom mögötti Kálvária dombon lévő szoborfülke, melyet a ”Kunfélegyházi Szent István templombeli hívek állítottak 1890-ben”. Az elmúlt évek csíksomlyói zarándoklata alkalmából többször köszöntötték a radnai Szűzanyát.

2012-től igen jelentős felújítás történt a kegyhelyen, a most oda látogatókat már szép látvány fogadta. A templom kívül belül megújult, folyamatban van a volt ferences kolostor renoválása is. Az esős idő miatt nem tudott a csoport felmenni a Kálváriára, de a templomban volt lehetőség szentmisét tartani. A mise után Reinholtz András plébános atya ismertette részletesen a kegyhely történetét. A zarándoklat tagjai megállapodtak abban, hogy a teljes felújítás után ismét ellátogatnak a kolostorba.

Az ősök nyomából a hősök útjára indultak, hiszen Máriaradna egészen közel van Aradhoz, a "Magyar Golgota" helyszínéhez. Itt megemlékeztek és tisztelegtek az aradi vértanúk előtt, hiszen 1849. október 6-a magyar történelem leggyászosabb napja. Hősisen viselt vértanúságukkal örökre halhatatlanná váltak. Szívszorító érzések és gondolatok töltöttek el a tagságot, amikor azon a helyen énekelték a magyar himnuszt, ahol őket kivégezték.

A tisztelgés után az aradi Városi Múzeumba látogattak el, ahol a vértanúk tárgyaiból nézhettek meg egy kiállítást. 

Aradon járva meglátogatták a Fő utcán lévő monumentális minorita templomot. Itt csak rövid ismertetőt hallgathattak meg a kezdődő közös imádság miatt. 

Élményekben és lekileg feltöltődve érkeztek haza Félegyházára.








 

Kövessen minket a Facebookon is!