A jó példa követőkre talál
Melinda Pálmonostoráról költözött Félegyházára 9 évvel ezelőtt. A kenyérgyárban dolgozik árukiadóként, szabadidejében pedig a virágoskertjét szépítgeti. Meséli: gyermekkora óta öröm számára ez az időtöltés, sok mindent a nagymamájától lesett el. Később egy virágkötő tanfolyamot is elvégzett, és az ott tanultakat azóta is alkalmazza saját kedvére: ajándékokat csomagol, virágcsokrot, koszorút köt.
Látva a szépülő félegyházi köztereket, a szépen gondozott virágágyásokat, Melinda úgy döntött, hogy maga is szeretne hozzájárulni a számára szimpatikus folyamathoz.
– Figyeltem, hogy tavasztól őszig virultak a virágok a város főterén, az idősek, a járókelők pedig kiültek a padokra és gyönyörködnek bennük. Úgy gondoltam, jó érzés lesz valamit hozzátenni ehhez – mondja Melinda, aki nem csak felszedte a saját régi kertjében a nárcisz, tulipán és fürtös gyöngyike hagymákat, de a környezetét is fellelkesítette. Apósáék, Csányi Sándor és felesége is jónak tartották az ötletet, ők háromládányi nőszirom hagymával egészítették ki a készletet.
Az ajándékba kapott virághagymák a város több virágágyásában – többek között a postánál, a könyvtár előtt, és a Petőfi szobor környékén – kaptak helyet. Melinda szerint a növények meghálálják a gondoskodást, és azt reméli, a város jó gazdájuk lesz.