Helyi hírek 2015. október 26. 15:30

A römiverseny Félegyházára csábítja a legjobb kártyásokat

Képgaléria
A römiverseny Félegyházára csábítja a legjobb kártyásokat
Kiskunfélegyházán 14. alkalommal rendezték meg a Desperadó Kupa Römibajnokságot. Az évek során egyre népszerűbbé váló versenyre többek között a fővárosból, Hódmezővásárhelyről és Szegedről is érkeztek kártyások. Idén 27-en ültek asztalhoz, hogy összemérjék tudásukat, próbára tegyék szerencséjüket.

A versenysorozat megszervezését 2002-ben kezdeményezte egy asztaltársaság – Lajos György, Jellinek Kálmán, Hevér István és Csőgör András – akik rendszeresen összegyűltek, és már Siófokra is eljártak versenyezni. Úgy gondolták, hogy Félegyháza is alkalmas helyszíne lehetne egy ilyen versenynek, így aztán meg is szervezték. Az első versenyre az Ipartestületben került sor, majd Szabó Károly felajánlotta új helyszínként a Desperádót, amit a szervezők örömmel elfogadtak. A kártyások között hamar híre ment, hogy színvonalas jó szervezésre számíthatnak, ráadásul kiváló ellátásban részesülnek, és ahogy fogalmaztak: az ország legfinomabb tepertős pogácsájával kínálják őket.  

A 14. versenyről a kupát Paku Pál (Hódmezővásárhely) vihette haza. A második helyet Rumpf László (Szeged), a harmadikat Túri Mihály (Szeged) szerezték meg. A negyedik helyen Katona Gergő (Budapest) végzett. A legjobb női versenyző Péntek Ibolya (Pilisszántó) volt.

s. r.



 

Kövessen minket a Facebookon is!