Helyi hírek 2015. október 28. 15:30

Pihenőpark a romok helyén

Képgaléria
Pihenőpark a romok helyén
Ma már nyoma sincs a Horváth Zoltán utcában annak a romos, elhanyagolt épületnek, amelyet az önkormányzat vásárolt meg nemrégiben. A bontás október elején kezdődött, a porta területét feltöltötték termőfölddel, és megépült a járda is, ami kényelmes és biztonságos közlekedést biztosít a Dózsa György utcáról a Horváth Zoltán utcára.

A termőföld elegyengetése után a területet ülepedni hagyják, majd tavasszal megkezdődhet a füvesítés, azt követően pedig a parkosítás. A tervek szerint a kialakításra kerülő pihenőpark egybe nyílik a játszótérrel, sőt a gyerekeknek új játszóeszközöket is telepítenek. Emellett a két utcát összekötő kerékpárút is megépül – mondta el Gyenes Attila, a körzet önkormányzati képviselője.

A környező lakók örömmel fogadják a változást. A romos ház lebontását követően a szomszédos üzlet tulajdonosa, Juhász János rendbe tettette a térre nyíló falat, és hamarosan a tetőrészi csatornázást is felújítják.  Teszik ezt azért, hogy szebb legyen a városkép, és a környék lakói megszépült környezetbe kerüljenek.

s. r.





 

Kövessen minket a Facebookon is!