Kultúra 2015. október 30. 10:30

Mikszáth művei jobb embert faragnak belőlünk

Képgaléria
Mikszáth művei jobb embert faragnak belőlünk
"Péter bátyám, visszahoztam az esernyőjét!" címmel tartott előadást Juhász István nyugalmazott gimnáziumi tanár Mikszáth Kálmánról október 29-én, csütörtökön, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Juhász István Kiskunfélegyházán született, az 1990-es évek elejétől a város kulturális életének meghatározó alakja. Rendszeresen tart irodalmi és történelmi tárgyú előadásokat a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Számos könyve is megjelent. 2008-ban Kiskunfélegyháza Város Díszpolgára kitüntető címet kapott több évtizedes kimagasló pedagógiai tevékenységéért, lelkiismeretes és példaértékű hivatástudatáért. 2011-ben a Megyei Príma Díjat vehette át irodalmi munkássága elismeréseként.

Csütörtökön tartott előadása középpontjában Mikszáth Kálmán állt. Felidézte a magyar író, országgyűlési képviselő életének fontosabb állomásait, beszélt műveiről és idézetekkel, azok magyarázatával színesítette élvezetes előadását.
– Mikszáth Kálmán a becsületességet oltja belénk művei által – hangzott el az előadáson. Juhász István szerint Mikszáth művei újraolvasva is feltöltenek, a bennük rejlő humor felvidít. Ahogy a Tanár Úr fogalmazott: Mikszáth műveit olvasva mindenki jobbá válhat. Márpedig ki ne szeretne jobb emberré válni?

V. K.




 

Kövessen minket a Facebookon is!