Kultúra 2015. október 31. 07:30

Mindenszentek vagy Halloween?

Mindenszentek vagy Halloween?
Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy mit is ünnepeljünk október utolsó és november első napjaiban. Míg Halloween ünnepén rengetegen indulnak rémisztő jelmezekben szórakozni, addig mások úgy vélik, hogy inkább csendben kellene megemlékezni elhunyt szeretteinkről.

A Mindenszentek napjához tartozó magyar népszokásokat kevesen ismerik már. Feledésbe merültek, pedig egykor ez volt a bíróválasztás és az új cselédek felfogadásának a napja is. Ezen a napon a munka is tilos volt. Földet művelni és házimunkát végezni sem volt szabad. Sőt voltak olyan települések is, ahol böjtöltek. Más falvakban meg kenyeret sütöttek a szegények számára, hogy azok imádkozzanak és könyörögjenek a halottaikért.

A Mindenszentekhez kapcsolódik az amerikainak tekintett, de eredetileg angolszász ünnep, a Halloween is. Az angol „All Hallows' Eve” magyarul azt jelenti: minden szentek előestéje. Halloween mai formája több kultúra keveredésével alakult ki az évszázadok során. Legfontosabb jelképe a töklámpás lett. Amerikában ilyenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik általában édességet kapnak, ritkábban játékos trükköt láthatnak az ajtót nyitó lakóktól. Magyarországon is egyre népszerűbbé vált a Halloween. Egyre több helyen szerveznek partikat, jelmezes bálokat.

Sokat beszélhetnénk és vitázhatnánk is arról, hogy mit is ünnepeljünk ilyenkor. Mindenki maga döntheti el, hogy a magyar hagyományokhoz híven csendesen, akár egy gyertyagyújtással vagy vigadozva, jelmezes bállal emlékezik elhunyt szeretteire.

V. K.




 

Kövessen minket a Facebookon is!