Kedves derűvel fogadta a 90. születésnapi köszöntést Ilonka néni
Ilonka néni Kiskunfélegyházán született 1925. 10.31-én. A Hunyadi utcában töltötte gyermekéveit szüleivel és hat testvérével. Édesanyja varrónőként dolgozott, édesapja pedig kőműves volt. 1949-ben (24 évesen) ment férjhez. Első fiúgyermekük születése után Makóra költöztek néhány évre, ahol még további két leánygyermekük született. 1955-től a Bercsényi Óvodában dolgozott dajkaként 11 évig.
1966-ban Városföldre költözött. Ebben az időszakban kocsi takarítóként dolgozott a MÁV-nál. 1972-ben kötötte második házasságát. Ebből a házasságból egy fiúgyermeke született. 1980-ban ment nyugdíjba, majd 1994-ben újra Kiskunfélegyházára került.
A 90. születésnapon gyermekei mellett 10 unokája és 11 dédunokája köszöntését fogadja Ilonka néni.
s. r.