Kultúra 2015. november 1. 15:30

Titkok a levéltárból – Rákóczi hamvai Félegyházán

Titkok a levéltárból – Rákóczi hamvai Félegyházán
II. Rákóczi Ferenc az 1703-ban kirobbant szabadságharc bukása után száműzetésbe vonult, ott is halt meg 1735-ben. Holttestét – végakaratának megfelelően – Konstantinápolyba vitték és az ottani egyik templomban, édesanyja, Zrínyi Ilona mellett helyezték végső nyugalomra.

1904. április 18-án Ferenc József uralkodó – engedve a magyarok régi óhajának és belátva, hogy Rákóczi hamvainak hazahozatala nem jár politikai kockázattal – beleegyezését adta, hogy a fejedelem és egykori bujdosó társainak földi maradványait hivatalos és ünnepélyes ceremónia keretében Magyarországra szállítsák. A fejedelem és társainak hamvai 1906. október 27-én érkeztek az országhatárhoz, a hamvakat szállító vasúti szerelvényt mindenütt ünneplő tömeg fogadta. Szerte az országban, különösen a Rákóczi-kultuszhoz kötődő településeken emlékmáglyák, úgynevezett Rákóczi-tüzek gyúltak. A Szeged-Budapest útvonalon éjjel haladt át a vonat, 1 óra és reggel 8 óra 20 perc között, ezen az útvonalon Kiskunfélegyházán is megállt a vonat hajnali 4 óra 10 perckor.

A város nagy előkészületeket tett az ünnepélyes fogadtatásra, annál is inkább, mert Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye küldöttei is itt rótták le kegyeletüket. Október 27-én délelőtt gyászmisét tartottak az Ótemplomban Rákóczi és társai lelki üdvéért, délután pedig ünnepi megemlékező műsort rendeztek a főgimnázium tornacsarnokában. Ezt fényes bankett követte a Koronában, melyre hivatalosak voltak a városi elöljárók és a vármegyei illusztris vendégek is.

Éjfél után, két órakor már nyüzsgő tömegek indultak a kivilágított, ünnepi díszbe öltözött Kossuth utcán az állomás felé. A gimnázium növendékei tanáraik vezetésével az iskolai zászlók alatt vonultak a vonat fogadására. A város külterülete is készült: ahogy a hamvakat szállító vonat elérte a város határát, örömtüzek lobbantak fel a sínek mellett, száz méterenként pedig égő fáklyákat tartottak az ott lakók.

A hajnali 4 óra után beérkező vasúti szerelvény kb. 20 percig időzött a városban, ez idő alatt a hamvak egyházi beszentelésben részesültek, a vármegye és a város részéről üdvözlő szónoklatok hangzottak el, valamint felkerültek a koporsóra a tisztelgés koszorúi is. A budapesti ünnepélyes megemlékezés után a hamvakat 1906. október 29-én helyezték végső nyugalomra, Kassán.

Ónodi Márta
                  

Kövessen minket a Facebookon is!