Szentjeinkre, szeretteinkre emlékezünk
Mindenszentek ünnepe kötelező egyházi ünnep, az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük - írták. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mindenszentek ünnepén délután az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét, halottak napján reggel pedig a bazilika altemplomában celebrált misét az elhunyt főpásztorokért - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense.
A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel - olvasható az MKPK közleményében.
III. Gergely pápa (731-741) bővítette az ünneplendők körét: "a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep - ismertették.
November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen "a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről". Az egyház "a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget". Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért - írták.
Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napjáról 998-ban kezdtek megemlékezni, majd ez a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt - írták. Az egyház az ünnepen "bizalommal kér" kegyelmet Istentől az elhunytaknak.
Fotó: MTI - Czeglédi Csaba