Helyi hírek 2015. november 6. 09:30

Kiskunfélegyházi iskolások a Gloria Victis 2015 versenyen

Képgaléria
Kiskunfélegyházi iskolások a Gloria Victis 2015 versenyen
Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség gazdag programokat valósít meg minden évben. A határon túl élő magyar közösségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési tevékenységét segíti és hatékonyan részt vállal identitástudatuk megőrzésében, elsősorban az ifjúság megszólításával. Célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségének népszerűsítése.

A Szövetségnek több mint 180 Kárpát-medencei középiskolában működnek ifjúsági szervezetei, taglétszáma meghaladta a 18 ezret. Október 21-23. között 23. alkalommal rendezték meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepséget, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel összekötve.

A rendezvényen idén is több mint 1300 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vett részt. Kiskunfélegyháza is képviseltette magát a rendezvényen, a Közgazdasági Szakközépiskola fiataljai mérettették meg magukat a fővárosban. A szakközépiskola történelemtanára, Gémesné Endre Erika felkészítésével három fiatal lány vehetett részt a versenyen. A tanárnőt régen foglalkoztatta a határon túli osztálykirándulások ügye, és ennek kapcsán találkozott a Rákóczi Szövetség versenykiírásával.

A háromfős csapatversenyre Bálint Blankát, Vörös Lillát és Bús Beátát ő készítette fel. Támogatta, tanította és biztatta a fiatalokat. A tanárnő elmondása szerint a verseny nagyon komoly szakirodalomra épült. Az ott feltett kérdések zöme messze meghaladta a középiskolai tananyagot. Idén a magyar őstörténet, a honfoglalás és az államalapítás témaköréből állították össze a versenyfeladatokat. Az első forduló tavasszal zajlott. A versenyzők postai úton juttatták el a kidolgozott feladatlapokat a szakmai zsűrinek.

A kiskunfélegyházi lányok nagyon jól teljesítettek az első fordulóban, és ezzel részt vehettek a Budapesten rendezett októberi rendezvénysorozaton, amelynek keretében tartották a verseny többi fordulóit. Bálint Blanka a csapat egyik tagja elmesélte, hogy a verseny felkészülése során rengeteg szakirodalmat olvastak. A történelemtanár szerint a csapat tagjai nagyon szorgalmasak voltak, és maximálisan teljesítettek a verseny folyamán.

A második fordulóban a 60 csapat közül a 12. helyet érték el. Bálint Blanka elmondta, hogy a mi térségünket érintő feladatok is voltak a feladatlapokban, például az ópusztaszeri Feszty-körképről is kérdeztek. A rendezvénysorozat részeként a budapesti Műegyetemen rendezett történelmi vetélkedőn kétszáz Kárpát-medencei középiskolás mérte össze tudását, a többi meghívott fiatal ez alatt különböző kulturális programokon vehetett részt. A lányok elmesélték, hogy az egyik legmeghatározóbb élmény az volt számukra, hogy a Nemzeti Színházban megtekinthették a János Vitéz című előadást.

A rendezvény csúcspontját az október 22-i műegyetemi emlékünnepség és a Bem téri fáklyás felvonulás jelentette a kiskufélegyháziaknak is, amelyet a meghívott diákok mellett budapesti, vidéki és határon túli ünneplő polgárok is megtiszteltek részvételükkel. Büszkeséggel telve jöhettek haza a csapat tagjai és a felkészítő tanáruk is, hiszen ahogy ezt el is mondták, tudásban sokat gazdagodtak. Nem titok, hogy a lányoknak továbbtanulási céljaik vannak, ezért mindenképp szélesítette a látókörüket ez a verseny is.

Hatalmas élmény volt – mondta Bálint Blanka, majd hozzátette, hogy osztálytársai tapssal köszöntötték miután megtudták, hogy sikeresen teljesítettek ezen a nívós versenyen. Az iskola dicsőségfalára is felkerültek. Tanárnőjük, Gémesné Endre Erika arról beszélt, hogy őt és az egész tantestületet is büszkeség tölti el, hisz ebből az eredményből is látszik, hogy nem hiába tanítanak, iskolájukból jól megalapozott tudású tehetséges és okos fiatalok kerülnek ki.

Azt halljuk nap, mint nap, hogy milyen fontos az összetartozás, de ezt megtapasztalni volt a legjobb. Ez a verseny jó alkalom volt a magyar fiatalok tudásának felmérésére, de talán még jobb volt az, hogy a határon kívüli és belüli összmagyarság találkozhatott, és együtt eleveníthette fel nemzetünk történelmét.

V. K.






 

Kövessen minket a Facebookon is!