Helyi hírek 2015. november 6. 17:30

Fekete Pál – a tanítók tanítója

Képgaléria
Fekete Pál mellszobrát avatták fel november 6-án, pénteken, a Deák Ferenc utca és a Korond utca találkozásánál, jelezve az utókornak: itt élt és dolgozott az ízig-vérig félegyházi tanár és politikus.

Fekete Pál az általános iskolát követően a Petőfi Sándor Gimnáziumban tanult. Rendkívül tehetséges diák volt: verset írt, szépen énekelt, remekül rajzolt, tornászversenyek dobogós résztvevője volt, de a természettudományos tárgyak is érdekelték.

A város polgármestere, Csányi József köszöntőjében annak a gyermekkori találkozásnak az emlékét idézte fel, amikor Fekete Pál meglátogatta régi iskoláját, a Petőfi Gimnáziumot. A polgármester beszédét követően a kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola és a Platán utcai tanintézmény diákjai Fekete Pál 14-15 éves korában papírra vetett gondolataiból és verseiből idéztek, továbbá kedvenc népdalait is elénekelték.

A szobor leleplezését követően Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés alelnöke avató beszédében így fogalmazott: most egy olyan ember emléke előtt tiszteleg az utókor, akinek a jó Isten rövid élethosszat engedett meg, mégis ez alatt az idő alatt minden tőle telhetőt teljesített, és ami a legfontosabb, hogy kiállt a haza mellett. Aki hű volt hivatásához, sokat tett a haza, a szűkebb pátria és a család érdekében. Aki megérdemli az elismerést.

Lezsák Sándor felidézte Fekete Pál életének fontosabb állomásait. A Magyar Demokrata Fórum alapítótagjaként az itt született programot tekintette a kívánt társadalmi változások alapjának. Ezt vette alapul, amikor jelöltként indult az 1990-es választásokon. Kiskunfélegyháza város és környékének ügyeit nagy felelősséggel, kellő tájékozottsággal képviselte a parlamentben. A kormánykoalíció oktatási munkacsoportjában a közoktatási és szakképzési törvény reformjáért dolgozott; javaslataival hozzájárult a Nemzeti Alaptanterv kidolgozásához. 1994 decemberétől tagja volt a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésnek, ahol a pénzügyi bizottságban képviselte a szakmai érdekeket. Négy éven át volt képviselő, amely igen mozgalmas és kemény időszaka volt életének. Szigorú önfegyelemmel, a köznek szentelve minden idejét dolgozott, hogy példásan képviselhesse a város és környékének ügyeit. Ezen kívül publikált pedagógiai irodalomban és társszerzője az 1995-ben megjelent Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez című helytörténeti könyvnek, egyik szerzője a Kossuth Lajos emléke Kiskunfélegyházán című, 2002-ben megjelent kötetnek.

Fekete Pál a Kiskunfélegyháza Város Díszpolgára címet posztumusz kapta meg 2008-ban, most pedig egy szobor jelzi azt, hogy itt született és tevékenykedett Félegyházán. Az emlékművet Hajagos Gyula Plébános áldotta meg. Ezután mindenki elhelyezte koszorúit, virágait a szobornál, amelyet Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek készítettek. 

V. K.

Fotó: Hájas Sándor





 

Kövessen minket a Facebookon is!