A kossuthosok idén nem csak egy napot szántak az egészség megőrzésére
A szakképző Iskola kapcsolódott az „Egészséges Bács-Kiskunért” programhoz is. Ennek köszönhetően a tanulók négy héten keresztül vehettek részt az egészségtudatosságot erősítő foglalkozásokon. Többek között pénzügyi, gazdálkodási ismereteket tanultak játékos formában, „A szerhasználatról másképpen” című előadásból pedig megtudhatták, hogy mit lehet, érdemes választani a tudatmódosító szerek helyett, mondta el Tóth Katalin tanárnő.
Az idei „Egészségnap” vendégei a Kiskunfélegyházi Mozgáskorlátozottak Egyesületének képviselői voltak. Az iskola ugyanis nyitott arra, hogy a mássággal, fogyatékkal élőket is megismerjék. Kiderüljön a diákok és tanárok számára egyaránt, hogy a sérüléssel bíró emberek sok területen jobban teljesítenek társaiknál – tette hozzá a projektmenedzser.
s. r.