Lélek- és gerincferdülés nélkül túlélni a nehéz időszakokat
Az a legfontosabb, hogy a gyerekek megérezzék, hogy amit elmondok az 56-os eseményekről, az belülről jön. A megélt élményeim elmesélése mellett, bemutatom egy 12 és egy 14 éves gyerek naplóját is, amelyben leírtak mindent, ami akkoriban történt velük, sőt plakátokat, szórólapokat is ragasztottak bele. Az ezekben leírtak igazolják az utókornak a forradalom tisztaságát, azt, hogy valójában hogyan zajlott le – mondta a Darvas iskolában megtartott előadása megkezdése előtt Wittner Mária .
Wittner Mária előadásában szólt arról, hogy az 1956-os forradalom eseményeiben az első naptól részt vett. Szabadságharcosként tevékenykedett a Corvin közben és a Vajdahunyad utcában.
November 9-én sikertelenül próbálta meg elhagyni Magyarországot. Letartóztatták, de ekkor még elengedték. Később sikerült Ausztriába szöknie, de pár hét után hazajött. A megtorlás során halálra, később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A börtönből 1970. március 25-én szabadult nemzetközi nyomásra.
Soha nem bántam meg, hogy hazajöttem. Túléltem és fontosnak tartom elmondani azt, hogy hogyan. Hogyan lehet túlélni a nehéz életszakaszokat lélek- és gerincferdülések nélkül – zárta gondolatait a szabadságharcos.
s. r.