Móra Ferenc írói tehetségének örököse
Vészits Andrea – Móra Ferenc dédunokája, író, forgatókönyvíró, dramaturg – elvarázsolta a fiatalokat. Mindenki várta már azt a pillanatot, amikor ő teheti fel kérdését az írónak. A találkozón résztvevő diákok, nagyon tájékozottak voltak, hiszen mindannyian olvasták már az Időfutár című könyvsorozatot, amelynek Vészits Andrea az egyik társszerzője. Az írónő elmesélte a mű keletkezésének, írásának a történetét, és azt, hogyan lett egy rádiójátékból többkötetes folytatásos történet.
A forgatókönyvíró számára meglepetéssel is készültek a tanulók. Egy jelenetet adtak elő az Időfutárból, és kedvességük jeléül virágot is ajándékoztak az előadónak. A találkozó nagyon jó hangulatban telt. Az író ízelítőt is olvasott a jövő héten megjelenő új kötetből, az Időfutár hatodik részéből, ami egyben a befejező része a történetnek.
Vészits Andrea elárulta: hagytak még nyitott kapukat a történetben, ha egyszer arra kerül sor, folytatni tudják a regényt. A fiatalok szeme felcsillant az új kötet megjelenésének hallatán, annak pedig még jobban örültek, hogy a befejező kötet megújult borítóval jelenik meg: a megszokott fehér borítót fekete váltja fel. Az író-olvasó találkozó után Vészits Andrea dedikálta könyveit. A személyes találkozás az íróval nagy hatással volt a fiatalokra.
A nap folyamán az iskolások megtekinthették a Kövér Béla Bábszínház előadásában a Móra Mesebirodalma című gyermekszínházi előadást, melyben Móra Ferenc lányának és unokájának játékos napját mutatták be, szimultán, egy időben, két síkban, a verseken végig vezetve. A legendás író dédunokája is ott volt a bábszínház bemutatóján. Móra Ferenc dédunokája szerint dédpapája emléke köti őt Félegyházához.
– Amikor a fasor mentén sétálok, úgy érzem, mintha dédapámmal találkoznék és együtt lennénk. Érdekes érzés megtapasztalni azt, hogy ezeken a köveken járt valaha ő is – mesélte Vészits Andrea, majd kifejtette, milyen nagy öröm számára, hogy Kiskunfélegyházán méltóképpen ápolják Móra Ferenc emlékét.
Mint mondta, talán ezért is szereti ezt a várost ennyire. Mindig érdekelte a színház, sokat olvasott, és édesanyja is szerkesztőként tevékenykedett. Ez az ő hivatása, mindig érezte. Első könyve, A papa regénye Móra Ferencről szól, a dédapjáról. A mű a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában 1989-ben jelent meg, melyből kiderült, hogy Vészits Andrea nemcsak Móra Ferenc dédunokája, hanem írói tehetségének örököse is.
V. K.