Sport 2015. november 11. 17:20 Forrás: hiros.hu

Magyar-román derby Kecskeméten

Magyar-román derby Kecskeméten
Kecskeméten játszik a magyar férfi vízilabda-válogatott november 17-én Románia ellen – adta hírül a Magyar Vízilabda Szövetség honlapja. A fiúk esélyesként ugranak vízbe a Világliga-selejtező hírös városi állomásán jövő kedden.


Grúzia sima legyőzése után a román meccset is ki kell pipálnia a magyaroknak, a nehezebb falatnak majd a görög mérkőzés ígérkezik december elsején. Szombattól Szolnokon edzenek, majd vasárnap este jönnek Kecskemétre.

Benedek Tibor: „Ahogyan legutóbb, most is az lesz a legfontosabb, hogy a Szolnokkal ugyanolyan jó edzéseket végezzünk. Úgy gondolom, ezek segítségével megint léphetnek egyet előre azok, akik számításba jönnek a válogatottban, és maga a csapat is léphet előre. Szombaton délelőtt találkozunk Szolnokon, aznap két edzésünk lesz a szolnokiakkal, vasárnap pedig egy. Hétfőn délelőtt tatjuk az első edzésünket Kecskeméten, a mérkőzés helyszínén. Az előző kerethez képest egy változás van, Nagy Ádám helyett Kovács Gábor került be. Ő is azon tizenhárom játékos közé tartozik, akik Szolnokon játszanak majd. Ami biztos, hogy Kecskeméten, a románok ellen Hárai Balázs helyett Mezei Tamás szerepel majd. Bekerülhet a meccsre Vámos Márton, Nagy Viktor és Jansik Dávid, de hogy kiknek a helyére, az még kérdés.”

A kecskeméti mérkőzés november 17-én, kedden 20 óra 15 perckor kezdődik. Tudjuk már a jegyárakat is: a felnőttek 1500 forintért, a 6-14 éves gyerekek 1000 forintért vásárolhatnak tiketteket, 6 éves kor alatt ingyenes lesz a belépés.

A kecskemétiek már rutinos rendezőnek számítanak, hiszen kétszer adtak helyszínt a Volvo-kupának – legutóbb 2013-ban, amikor is Kanada és a junior-válogatottunk mellett pont a románok voltak a mieink ellenfelei. Érdekesség, akkor már Benedek Tibor ült a kispadon, és bizony sok fiatalnak adott lehetőséget, akik éltek a bizalommal, hiszen 12–9-re nyertek.

Kecskemét a Világligát tekintve sem újonc: 2013. március 29-én az Oroszország elleni selejtezőt vívta a városban a csapat, s nyert 8–6-re. De említhetjük az utolsó felvonást is, igaz az női fronton volt: 2015. február 24-én Oroszországot győzte le emlékezetes nagy csatában 13–12-re a női válogatott a sorozatban. Egy biztos, a hírös város híresen jó rendezője a válogatott meccseknek. - írja a szövetség portálja.


Fotó: Vass László







 

Kövessen minket a Facebookon is!