Kultúra 2015. november 12. 14:20

„Geológus vagyok, aki a múlt alapján következtet a jövőre”

Képgaléria
„Geológus vagyok, aki a múlt alapján következtet a jövőre”
A Földrajzi Szabadegyetemi sorozat keretében dr. Juhász Árpád „Az egzotikus Latin-Amerika” címmel tartott előadást a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A Hattyúház rendezvényterme zsúfolásig megtelt. 100-nál is többen vettek részt az előadáson.

Kállainé Vereb Mária, a könyvtár igazgatója köszöntő beszédében elmondta: öröm számára az, hogy a magyar természettudományos terjesztés egyik legismertebb alakja fontosnak tartotta egy előadás keretében elmondani tapasztalatait és Kiskunfélegyházán is elmesélte élményeit. Ezt követően Bense Zoltán hegymászó bevezetőjében röviden ismertette az előadó életét és tevékenységét, majd átadta a szót dr. Juhász Árpádnak, aki a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja, az UNICEF klímanagykövete, a magyarországi természettudományos ismeretterjesztés egyik legnagyobb alakja, az ENSZ környezetvédelmi magyarországi nagykövete. Számos díjjal ismerték el munkáját. Több mint öt évtizedes szakmai munkája során bejárta a Föld majdnem minden zegzugát.

Az előadó élete során több mint 109 országban megfordult már, felsorolni is lehetetlen merrefelé vitte már az útja. Dr. Juhász Árpád geológust a tévénézők jól ismerik, ahogy az olvasók is, hiszen több könyve is megjelent, melyekben utazásairól ír. Az est folyamán a geológus elmondta, hogy Az egzotikus Latin-Amerikáról is készült egy kiadvány, ez azonban még nem adták ki.

Különböző szerepkörökben utazott: volt barlangászcsoport vagy hegymászó expedíció tagja, kutató geológus, idegenvezető, helyenként előadásokat is tartott hazánkról. Most azonban Magyarországon, Kiskunfélegyházán tartott látványos beszámolót Latin-Amerikáról.

Előadásából kiderült, hogy milyen színes is ennek a vidéknek a természeti környezete, népessége, vallása, kultúrája. Kifejtette véleményét arról, hogyan is kerültek Dél-Amerikába az őslakosok. Itt is, mint ahogy eddig minden országban sok különlegességet talált. Az előadás keretében a jelenlévők egy utazáson vehettek részt dr. Juhász Árpád Latin-Amerikában készült filmje által. Beletekinthettek a geológus útjába, felfedezéseibe, a maják régmúltját visszaidéző leletekbe. Az ismeretterjesztő film után a geológusnak kérdéseket tehetettek fel a megjelentek, amelyekre kielégítő, érdekes válaszokat kaptak.

Az előadás végén Csányi József polgármester elmondta, hogy nagy tisztelője dr. Juhász Árpád munkásságának, majd hozzátette, hogy nagyon szereti a geológus könyveit olvasni. Dr. Juhász Árpád geológus nemrég ünnepelte születésnapját, ezért meglepetéssel is készültek számára. Az est végén a szervezők nevében Bense Zoltán egy kis tortával kedveskedett a közismert természetjárónak.

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően jött létre.

V. K.





 

Kövessen minket a Facebookon is!