Napi pozitív 2015. november 16. 08:20 Forrás: Magyar Kurír

Megnyílt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó magyar honlapja

Képgaléria
Megnyílt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó magyar honlapja
2016. július 25. és 31. között Krakkóban kerül sor a következő Ifjúsági Világtalálkozóra. A világ katolikus ifjúságának legnagyobb rendezvényére több millió fiatalt, köztük több ezer magyart várnak a szervezők. A találkozó magyar nyelvű honlapja már elérhető.

A közelmúltban nyílt meg a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) magyar nyelvű honlapja (www.krakko2016.hu), amelynek célja, hogy miközben tájékoztatást ad a találkozóról a magyar résztvevőknek, segítséget nyújtson a lelki felkészülésben a fiatalok, az egyházközségeink és közösségeink számára.

Az ifjúsági világtalálkozók története 1984 virágvasárnapjáig nyúlik vissza, amikor Szent II. János Pál pápa Rómába hívta a fiatalokat, hogy együtt ünnepeljék a megváltás szentévének lezárását. 1985-ben a pápa levelében a világ minden fiatalját meghívta egy találkozóra, majd hivatalosan is kezdeményezte az ifjúsági világnapok megünneplését. Az IVT-kre felváltva kerül sor egy távoli földrész nagyvárosában és egy európai helyszínen, így a 2013-as Rio de Janeiró-i találkozó után Krakkó városára esett a választás.

Ferenc pápa meghívása arra ösztönzi a fiatalokat, hogy hitüket egymással megosszák, együtt ünnepeljék, és közösen gondolkozzanak azon a témán, amelyet a pápa minden ifjúsági világtalálkozó előtt meghirdet. A krakkói találkozó esetében Ferenc pápa arra hívja az ifjúságot, hogy lelki előkészületben is csatlakozva hozzá az irgalmasság témájáról együtt elmélkedjenek otthonaikban, közösségeikben, plébániájukon, majd a világtalálkozóra érkezve a különféle országok püspökei által tartott anyanyelvi katekézisek keretében is.

Ferenc pápa a találkozás fókuszába a nyolc boldogságból vett mottót állítja: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7). Az ifjúsági világtalálkozók középpontjában alkalomról alkalomra a pápával való találkozás, a vele való közös imádság áll – nem lesz ez másképp Krakkóban sem, ahol július 28-án fogadják majd a fiatalok a városba érkező, velük zarándokló Ferenc pápát.

A most megnyílt honlapon az érdeklődők tájékozódhatnak a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó programjáról, a kiutazás lehetőségeiről, az induló csoportokról – legyenek azok akár egyházmegyék, akár szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak által szervezettek –, a lengyel és a magyar szervezők híreiről, de a weboldal segítséget kíván nyújtani a találkozóra való lelki felkészülésben is.

A magyar fiatalok 2016 márciusától jelentkezhetnek a találkozóra a magyar regisztrációs rendszerben, amely szintén a most megnyílt www.krakko2016.hu weboldalról lesz elérhető.




 

Kövessen minket a Facebookon is!