Helyi hírek 2015. november 17. 15:30

Dolgozói, családi parkosítás az IBV-nél

Képgaléria
Dolgozói, családi parkosítás az IBV-nél
A társadalmi felelősségvállalás jegyében folytatta a tavaly megkezdett parkosítást az IBV Hungária Kft. dolgozói közössége. Csaknem százötvenen jöttek össze november 14-én, hogy a nemrégiben megépült új üzemcsarnok környékét szépítsék. Többek között juharfát, madárbirs cserjét telepítettek, de pótolták az üzem teljes területén a korábban kipusztult növényzetet, és a zöld területeket is megszépítették. A felnőttek mellett ott voltak a gyerekek is, akik játszhattak az üzemcsarnokban, felülhettek a targoncára, és szüleikkel közösen fogyasztották el az IBV kedvenc szakácsa, Katona Peti bácsi finom pörköltjét.

Az IBV a társadalmi felelősség jegyében több programot valósít meg. A móravárosi óvodát vezetői tréning keretében újították fel. Támogatást nyújtanak a rászorulóknak, a megváltozott munkaképességűeknek, a mentősöknek. Évente két alkalommal véradást szerveznek az üzemben, de a Vöröskereszten keresztül ajándékkal jutalmazzák azokat is, akik a város más helyszínein adnak vért. A városi események megvalósítását is segítik. Közreműködtek a majális megvalósításában, az év végén pedig hozzájárulnak a karácsonyi ajándékgyűjtő akcióhoz – mondta el a faültetési akció közepette Csáki Anita HR vezető.

s. r.





 

Kövessen minket a Facebookon is!