Sport 2015. november 16. 13:30

Sikeres félegyházi birkózók

Sikeres félegyházi birkózók
Az elmúlt két hétvégén szép eredményekkel lettek gazdagabbak a Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózói.

Tiszakécskén rendezték meg november 6-án  a szabadfogású diákolimpia országos döntőjét, ahová a nehézsúlyban induló Szécsényi Ádám esélyesként érkezett, de az elődöntőben elszenvedett vereség miatt, a bronzéremmel kellett megelégednie. Edzője szerint ez szép eredmény, de a képességei és szorgalma alapján sokkal többre hivatott. Ádám javíthat még, hiszen a közelgő magyar bajnokságokon még bizonyíthatja rátermettségét.

A másik szép siker Dorogon született, ahol lányok részre rendezték az idei magyar bajnokságot, ahol az egy évvel ezelőtt Kunszálláson elkezdett munka hozott gyümölcsöt. A csoport tagjai már korábban is részt vettek különböző kisebb versenyeken, de az igazi fokmérő az országos bajnokságon elért eredmény. Stecenkó Lili ezüstérmet tudott szerezni a nagyon erős mezőnyben. Lili az első kunszállási birkózó, aki bajnoki dobogóra állhatott.

Szőnyegre lépett még a versenyen Tapodi Rebeka is, ám neki nagyon nehéz dolga volt, mert a súlycsoportjában ő volt a legkönnyebb és a legfiatalabb, ennek ellenére két mérkőzésen is nagyon keményen küzdött. A további sikerekben reménykednek mind az edzők, mind a szülők, akik időt, fáradságot nem sajnálva rendszeresen látogatják a kiskunfélegyházi edzéseket a fejlődés érdekében.

Felkészítők: Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András, Szabó Emese és Gyöngyösi Gergő




 

Kövessen minket a Facebookon is!