Helyi hírek 2015. november 16. 10:20

Kóstold meg az újboromat!

Képgaléria
Kóstold meg az újboromat!
„Kóstold meg az újboromat” szlogennel november 14-én szervezte meg a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend és Kiskőrös Város Hegyközsége a helyi, valamint a környékbeli újborok mustráját. A Márton naphoz kapcsolódó programnak a dr. Kuti Szőlészeti és Borászati Kft. Mediterrán Pincészete adott méltó helyet.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke, valamint többek között a solti, a soltvadkerti, az akasztói borrendek képviselői és Bóni László, a vajdasági DiBonis borászat tulajdonosa. A mustrán részt vehettek a mintákat leadó bortermelők is.

A már több mint egy évtizedes múlttal rendelkező szakmai rendezvényre 85 újbort neveztek be a borászok. A minták legnagyobb részét a fehérborok tették ki, de szép számmal érkeztek be rozé minták is, valamint 11 vörösbort is elhoztak a mustrára.

A megjelenteket Béleczki Mihály, a szervező borlovagrend nagymestere köszöntötte. Mint mondta: A leadott borminták nagy száma minden eddigi csúcsot megdöntött a rendezvény életre hívása óta. Ez is jelzi a borászok egybehangzó véleményét, miszerint: Igen jó kezdeményezés, hogy a borokat már ebben az állapotukban mustrálják és a rendezvényen a borászoknak lehetőségük nyílik a vélemény- és tapasztalatcserére. A nagymester kiemelte, hogy a Márton-napi újborkóstolóra a borok erényei már megmutatkoznak, viszont még elegendő idő van arra, hogy az esetleges problémákat, hibákat ki tudják javítani.

Összegzésként megállapították, hogy az idei igen jó minőségű szőlőtermésnek, valamint a megfelelő technológiának köszönhetően, minden remény megvan arra, hogy kiváló évjáratnak nézzünk elébe. A rendezvényt a Szerencsejáték Zrt. támogatta.
 

Fotók:

1. - Ujvári Pál borlovag átveszi az újbormintákat Pohankovics András bortermelőtől

2. - A bormustra Márton-napi „libareggelivel” indul

3. - Béleczki Mihály nagymester megnyitja a rendezvényt

4. - Dr. Kuti László, Frittmann János és Béleczki Mihály

5. - Megkezdődött az újborok mustrája




 

Kövessen minket a Facebookon is!