In Memoriam Radics Sándorné Mészáros Erzsébet
„Küzdöttél, de már nem lehet,
A csend ölel át és a szeretet.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek
Örökké él, akit nagyon szerettek.”
Tóth Árpád gondolataival állok búcsúzóul itt. Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelgők, akik megjelentek a temetésen! Rokonok! Barátok, volt munkatársak! Tisztelt gyászolók! Fájdalommal, bensőmben mély szorongással, a halottat szerető családtagok iránti együttérzéssel állok itt, őszinte, becsületes ember, kollégám és nyugdíjas társam Radics Sándorné Mészáros Erzsébet földrajz – történelem szakos általános iskola tanárának urnája előtt, hogy részvétnyilvánítással emlékezhessek az emberi élet végességére. Tisztelettel; a Bajcsy Zsilinszky Endre Általános Iskola és Diákotthon dolgozói, akik Veled együtt töltöttük közös munkánkat.
Lerójuk kegyeletünket és tiszteletünket, hogy együtt emlékezzünk az életből eltávozott Kiskunfélegyháza tiszteletét övező pedagógustól. Csendesen kimondhatjuk, hogy mi gyászoló élők, ebben a megbékélésben benne van a saját létünk végességének figyelmeztetése is. Halottunk, barátunk, kollégánk, pályatársunk nincs már az élők sorában, ezután csupán az emlékekbe, érzésekben él tovább, bennünk és általunk! „…semmi nem nehezebb, mint a szeretet kifejezni…”
A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngeségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni… A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Búcsúzunk egy mindannyiunk szívéhez közel álló embertől, akinek Márai Sándor előbbi gondolatához kapcsolódván – sugárzott lényéből a szeretet, számtalan formában megnyilvánulva, egész életén átragyogva.
Ki volt Radics Sándorné Mészáros Erzsébet általános iskolai tanára? Kiskunfélegyházán született 1940-ben. Nemcsak oktatott, hanem nevelt is. Lámpásként világított, így formálta a gyerekeket. Kötelességtudásra és becsületességre tanította a rábízott tanulókat. Szaktárgyi versenyeinek eredményét mindig a legjobb helyezések sikere koronázta. Szaktantermeinek anyaga földrajzból, történelemből olyan ismereteket biztosítottak, hogy a mindennapi életben sikeresen alkalmazták tanulói.
Számára igazi hivatás volt a pedagóguspálya. Feladatait hivatással tudta felemelni azzal, hogy egész lényét, a szívét adta a munkába. Különösen kamatoztatta azzal, hogy iskolai kirándulásainkat országon belüli tájakon, külföldi utak alkalmából, akkor Kelet-Németország Drezda, Nyugat-Németország Düsseldorf, komolyan felkészítette tanítványait az ismeretek befogadására és a következtetések levonására. Tudta, hogy a kötelesség együtt jár a pedagógus hivatással.
Mint kiváló történelem tanár vallotta: hogy az élet az eszmék áramlása között telt el. Az eszmék feszítik a gondolatot s viszik célhoz az embert! Tanulókkal foglalkozó csoportmunkánál szükséges volt a tartalomra, célra, hajtó erőre, mert ezek egysége formálta közössége osztályközösségét, szakmai munkacsoportját. Szerette hivatását.
Munkájára jellemző volt, hogy tökéletesen dolgozott. Személyisége csak ezt engedte meg, nem volt szüksége dicsőségre. Minden munkáját a lelkiismerete emelte hivatássá. Legjobb tudását adta önmagából, mert tudta, hogy ezzel iskolája közösségét erősíti. A pedagógus hivatást csak odaadással lehet végezni. Mint pedagógus, mindig az emberek segítségére, hasznára akart lenni, hivatását így töltötte be, akadályt maga előtt nem ismert.
Humora, amely sajátságos volt, jól ötvözte a nagy számú testületnél: alsó tagozatos, felső tagozatos, napközi otthonos és diákotthonos kollégáid szerteágazó, de egy célért munkálkodó pedagógus oktató és nevelő tanárait jól tudtad munkára ösztönözni, mindannyiunk sikerének érdekében. Köszönöm, mint mindig, most is Neked.
A Bajcsy-Zsilinszky Endre Általános Iskola és Diákotthon minden tagjában mindig csak a jót látta. Hisz személyiségére jellemző volt a derű, vidámság és a bizalom. Mint nyugdíjas kolléga csak rövid ideig élvezte a megérdemelt pihenéssel kialakított új életet! Szervezetét felőrölte a kegyetlen kór, amely uralkodott felette, amit hősiesen viselt. Nem élt hiába, mert mindig valakiért élt: családjáért, unokáiért, hivatásáért, mindannyiunkért.
Erzsike!
Mindannyian el nem múló szeretettel megköszönjük, hogy a miénk voltál, belőled mi is kaptunk, általad mis gazdagodtunk. Most már látjuk: miden ami él, mulandó. Bánat és öröm elrepül, ami tartós tud maradni azaz emlék egyedül.
Ha lenne lehetőségünk úgy mint dolgozó korunkban és leülnénk egymással szemben, s megkérdezhetném Tőled beszélj Magadról, hogy tanuljak az életedből, akkor tudom Márai Sándort hívnád segítségül, s ez lenne számomra a Te útravalód:
„Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem”
Köszönjük ezt az önvallomást! Emlékedet örökkés megőrizzük! „ A forrás árad, s nem kíván magának sem kitüntetést, sem köszönetet. Életed is csupa önajándékozás:”
/Fritz Schmidt-König/
Kiskunfélegyháza, 2015. november 12., Felsőtemető
Összeállította és a búcsúbeszédet elmondta Laczkóné dr. Szabó Klára nyugalmazott iskolaigazgató
