Sport 2015. november 18. 18:00 Forrás: kesport.hu

Három KHTK játékos a megyei labdarúgó válogatott bő keretében

Három KHTK játékos a megyei labdarúgó válogatott bő keretében
November 28-29-én, Kecskeméten rendezik az Amatőr Válogatottak Regionális Tornáját, és a Bács megyei keretbe több KLC-KTE játékos is bekerült.

A válogatott vezetőedzője Vanó Sándor, a Kecel mestere lesz, akinek munkáját Kemenes György segíti majd, és első körben egy 30 nevet tartalmazó, bővített keretet adtak meg. Molnár Tamás és Nagy László tavaly ott lehetett a ceglédi tornán, idén hazai pályán mutathatják meg magukat.

A tornán csak olyan játékosok léphetnek pályára a versenykiírás értelmében, akiknek korábban sem élvonalbeli meccse, sem profi szerződése nem volt, hiszen a cél az, hogy azok a futballisták kapjanak külön figyelmet, akik még esetleg az profivá válás útján járnak.

Két ember szereplése erősen kétséges, ugyanis Ábel Zsolt (KHTK) és Sztehlik Gábor (TVSE) sérüléssel bajlódik, így alighanem a jövő heti összetartásokat is ki kell majd hagyniuk. Nem maradhatott le a listáról Szöllősi Tamás, aki ahogy tavaly, úgy idén is bekerült a csapatba, az azonban sajnos biztos, hogy csak lélekben segíthet majd a társaknak a pályán.

Bács megye csapata a tervek szerint kedden találkozik először a Széktói műfüves pályáján, Vanó Sándor ezt követően szűkíti majd keretét, mely egyszer még biztosan együtt edz a torna előtt.

Jó hír a Kecskemét számára, hogy az előzetes listán 5 kecskeméti név is szerepel, így Nagy László, Molnár Tamás, S. Juhász Tamás, Filyó Gábor és Szabó Tamás pályázik arra, hogy a 23-as névsorban is ott legyen majd. Ez a szám a legmagasabb egyébként egy csapatból, a KLC-KTE mellett a Kalocsa mondhatja még el, hogy 5 futballistát ad, és bekerült két megye II-es játékos is, név szerint Balog Ferenc (Városföld) és Dóka Dániel (Lajosmizse).
 

A Bács megyei amatőr válogatott bő kerete:

Kapusok: Tóth Péter (KHTK), Varga Ottó (Kecel)

Védők: Valkai Tamás (KHTK), Csengő Tamás, Princz Gilbert (mindkettő Baja), Kovács József (Kecel), Szalontai Tibor (Kalocsa), Nagy László, Szabó Tamás, S. Juhász Tamás (mindhárom KLC-KTE).

Középpályások: Palásti Sándor (KHTK), Hernády Márk (Kecel), Dostyicza Dániel, Kohány Balázs, Vuits Viktor (Kalocsa), Molnár Tamás (KLC-KTE), Dóka Dániel (Lajosmizse), Harnos Zoltán (Bácsalmás), Nagy Dániel, Bene Mihály (TVSE).

Támadók: Kohány Gábor (Kalocsa), Pohankovics Patrik (Kiskőrös), Hernády Dániel (Baja), Filyó Gábor (KLC-KTE), Balog Ferenc (Városföld), Sibinger Dávid (Baja), Káli Tibor (TVSE).

A válogatott meccseket a Széktói műfüves pályáján rendezik, Bács megye szombaton 11:30-kor és 16:00-kor, vasárnap 11:30-kor és 14:30-kor lép pályára. Minden mérkőzés megtekintése ingyenes!
 

A teljes program:

2015. november 28., szombat:

10:00: Békés megye – Jász-Nagykun-Szolnok megye

11:30: Csongrád megye – Bács-Kiskun megye

13:00: Pest megye – Békés megye

14:30: Jász-Nagykun-Szolnok megye – Csongrád megye

16:00: Bács-Kiskun megye – Pest megye
 

2015. november 29., vasárnap:

10:00: Békés megye – Csongrád megye

11:30: Jász-Nagykun-Szolnok megye – Bács-Kiskun megye

13:00: Pest megye – Csongrád megye

14:30: Békés megye – Bács-Kiskun megye

16:00: Jász-Nagykun-Szolnok megye – Pest megye




 

Kövessen minket a Facebookon is!