Kultúra 2015. november 20. 15:30

A mi Petőfink

Képgaléria
A mi Petőfink
Még októberben hirdette meg a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Emlékbizottság „A mi Petőfink” című kétfordulós játékos vetélkedőt a kiskunfélegyházi és a járási általános iskolák 7-8. osztályos diákjai számára. Iskolánként 4 fős csapatok jelentkezhettek a megmérettetésre.

A jelentkező csapatok e-mailben kapták meg a verseny első fordulójának feladatait. A diákok önállóan dolgoztak, a feladatokat részben saját gyűjtésből, internetes, múzeumi, levéltári, tankönyvi forrásokból oldották meg, másrészt személyesen keresték fel a kiskunfélegyházi Petőfi-séta fontosabb állomásait: a Petőfi Sándor Emlékházat, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárat és a Kiskun Múzeumot. A feladatokat kreativitásukra támaszkodva oldották meg a fiatalok.

Az első fordulóban fényképeket is kellett készíteniük magukról a feladatokban leírtak szerint. A városi könyvtárban található Petőfi Sándor szoborral is készítettek egy közös fotót. A képekből egy PowerPoint-bemutató készítése volt a feladat. Ezt nézhették meg a következő fordulóban. A versenyzők elmondása szerint az egyik legérdekesebb kihívás egy költemény lúdtollal való papírra vetése volt. Ehhez a feladathoz megadott szavak használata volt kötelező volt, melyet vidáman oldották meg.

A második fordulót a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében tartották. A verseny most is játékos próbatételekből állt. A kreatív feladatok mellett itt mutatták be a csapatok az előre elkészített rövid prezentációt, aminek készítésekor felhasználhatták saját digitális anyagaikat, és az önmagukról a Petőfi-séta állomásain készített fényképeket. A zsűritagoknak nehéz dolguk volt, mert minden csapat ügyesen birkózott meg a feladatokkal.

A zsűri tagjai: Dr. Tarjányi József a Petőfi emlékbizottság elnöke, Kállainé Vereb Mária a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója, Kapus Béláné a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke.
 

A szóbeli versenyt követően került sor az eredményhirdetésre:

1. helyezett – Júliák - Dózsa György Általános Iskola

(Bakó Liza, Földi Kitti, Tóth Kata, Tulkán Gitta, felkészítő tanáruk: Czigányné Forgó Zsuzsanna)

2. helyezett – Petőfi vitézei - József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye

(Kovács Klaudia, Mészáros Lili, Péter – Szabó Martin, Saláta Márton, felkészítő tanáraik: Kőháziné Kovács Mária, Vízhányó Brigitta)

3. helyezett – Sárga cserebogarak - József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye

(Kis-Czakó Máté, Radics Dániel, Rékasi-Nagy Bence, Solymosi Zsanett, felkészítő tanáruk: Jankovszkiné Dobó Anikó)
 

Emléklapban részesültek:

Cserebogarak (Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola, felkészítő tanáruk: Vas Viola)

Pampalini (Batthyány Lajos Általános Iskola, felkészítő tanáruk: Fáber Judit)

Petőfanok (Móra Ferenc Gimnázium, felkészítő tanáruk: Farmasiné Vízhányó Anita)
 

Minden résztvevő csapat oklevelet kapott, az első három helyezett pedig egy jutalomkiránduláson vehet részt, amikor is a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba látogathatnak el.





 

Kövessen minket a Facebookon is!