850 milliós fejlesztés a Kecskeméti Megyei Kórházban
A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház a Környezet és Energia Operatív Program Irányító Hatósága, mint Támogató által meghirdetett „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása" című pályázatban nyert 100 % intenzitású vissza nem térítendő támogatást, mely 1 darab gyárilag új PET/CT gép beszerzését teszi lehetővé. A sikeres közbeszerzést követően a pályázat benyújtásra került, az új eszköz beszerelése 2015 november második felében kezdődik és várhatóan december 15-re be is fejeződik. A munkálatok végeztével 849,19 M Ft értékű beruházás valósul meg.
A Kecskeméti PET/CT Központ az Onkoradiológiai Központ épületének földszintjén helyezkedik el. Önálló diagnosztikai egység, amelynek működtetésében - kidolgozott rend szerint - a Nukleáris Medicina Osztály és a Radiológiai Osztály orvosai és szakasszisztensei, az Onkoradiológiai Központ műszaki állománya, továbbá programszervező-koordináló adminisztrátor vesz részt. A PET/CT Központ szakmai vezetője a Nukleáris Medicina Osztály osztályvezető főorvosa.
A Központ 2006. szeptemberében kezdte meg működését, 2011. szeptemberben nyert OEP befogadást. Ekkor a Dél-Alföldi Régió 3 megyéjéből (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye) érkező betegek PET/CT vizsgálatainak elvégzésére kapott megbízást, jelenleg évi 2.000 OEP finanszírozott vizsgálati kontingenssel rendelkezik. A Kecskeméti PET/CT Központ - a többi 4 PET/CT szolgáltató központtól (Debrecen, Budapest /2 helyen/, Kaposvár) eltérően - állami tulajdonban van.
A Központ ciklotronnal nem rendelkezik, a vizsgálatokhoz felhasznált pozitron sugárzó izotópot (radiofarmakont), a 18F-FDG-t Budapestről szállítják Kecskemétre minden reggel. Intézményünkben naponta 8-15 beteg teljes test PET/CT vizsgálatára kerül sor hétfőtől-péntekig. Miként a többi PET/CT Központban, a kecskemétiben is több mint, 90%-ban daganatos betegek vizsgálatára kerül sor. Jóval kisebb hányadot képeznek a központi idegrendszeri betegségben szenvedők.
A 18F-FDG PET/CT vizsgálatok alkalmasak:
1. Az FDG-t halmozó daganatok helyének meghatározására, szövettani/citológiai mintavétel helyének megjelölésére
2. A daganatok kiterjedésének, távoli áttétek meglétének kimutatására az első kezelést megelőzően
3. Műtéti/sugár/kemoterápiás kezelés után az eredményesség megítélésére
4. Daganatkiújulás gyanújakor ennek megerősítésére vagy kizárására
5. Ismeretlen eredetű daganatáttét esetén a daganat kiindulási helyének, a primer forrásnak a felderítésére.
Az FDG-PET/CT vizsgálatok - jelentős költségigényük, és korábbi korlátozott elérhetőségük ellenére - növekvő szerepet töltenek be a korszerű onkológiai betegellátásban. Lerövidítik a diagnózishoz vezető utat és időt, feleslegessé tesznek (tehetnek) olykor megterhelő, drága vizsgálatokat, segítik a daganatos betegség prognózisának megítélését, a betegre szabott terápia tervezését, amely révén eredményre nem vivő kezelési módok gyakran igen jelentős költségei takaríthatók meg. A pályázat segítségével a Bács-Kiskun Megyei Kórház korszerűtlenné vált PET/CT készülékének (Siemens Biograph 6) lecserélésére kerül sor egy új, korszerű Siemens Biograph mCT 20 excel kamerára.
Az új készülék előnyei a régihez képest:
1. Alacsonyabb energiafelhasználással működik, amely költségmegtakarítást eredményez
2. A CT egységgel jóval alacsonyabb sugárterheléssel sokkal jobb minőségű morfológiai metszetképek készíthetők, és
3. a PET egység korszerű műszaki paramétereinek köszönhetően a leképezési idő rövidül (20-25 percről kb. 10-15 percre), illetve kisebb mennyiségű beinjektált izotóppal lehet kifogástalan képminőséget elérni - ez is hozzájárul a beteg sugárterhelésének csökkentéséhez.
4. Az új készülékkel a jelentős túlsúllyal rendelkező betegekről is kifogástalan minőségű felvétel készíthető.
Fotó: keol.hu - A régi és az új készülék